Kiss Panna: elfogyott a cukor

holdfény süpped a bőrömbe, virágok beszélnek a füleim mögül,
nap táncol a szemeimben madarak hangján beszélek a fákkal,
hullámként mászok át a világon, csillagként fénylek a szomorúságban,
esőként mosom le a bajt a világról, ködként ülök rá a hazugságra,
teavízként folyok bele egy pohárba, hogy ott elolvadjon bennem a cukor és megihasson a világ
pont úgy, ahogyan látni akar és nem úgy, ahogyan én akarom, hogy lássanak,
mert bármi vagyok, az keserű. most csak vagyok, édesen csendben hajladozom, mint nyáron
a fűzfa ága, mégis hallom, hogy valaki azt mondja:
– tudnának még egy kis cukrot tenni a teámba?