Ma reggel rájöttem valamire. Azt hiszem…szeretnék egy férfit. Nem olyat, aki csak akkor ír, amikor unatkozik a munkahelyén. Hanem olyat, aki néha tényleg felhív, és azt mondja:
„Csak azért hívlak, mert rád gondoltam.”
Tudom, tudom… ez már majdnem sci-fi kategória.
Szeretnék egy férfit, aki elég őrült ahhoz, hogy egyszer csak megkérdezze:
„Figyelj… mi lenne, ha megszöknénk egy hétvégére?”
„Főzök kávét… maradsz?”
És nem úgy, hogy közben a telefonját nézi, vajon a Tinder vagy a Badoo ír-e neki. Szeretnék valakit, akivel minden találkozás kicsit olyan, mint az első. Ahol nincs rohanás, nincs magyarázkodás, és lehet beszélni mindenről életről, hülyeségekről, túrákról, kacsaúszásról a Dunánál.
Valakit, aki meghallgat…és akire én is vigyázhatok.
Nem kell herceg. Csak valaki, aki jelen van. Aki mellett néha meg lehet állni az életben. És igen…olyan férfit is szeretnék,
aki nem tűnik el három napra egy „dolgos hétvége” után.
Tudom, elég merész lista.
De végül is…ha már kívánságlista, miért ne álmodhatnék nagyot? Szóval igen. Rájöttem valamire.
Szeretnék valakit, akivel akár a tengerbe is besétálok…és nem azon gondolkodom, vajon úszni tud-e.