tisztes szegénységben nőttem fel voltam foltos ruhában de piszkosban sosem
kopaszon majd nagyhajjal anyám nemzeti színű szalaggal átkötve őrizte tincseim
meséket duruzsolt a falmasina ódákat zengett a petróleumlámpa lángja
legfiatalabb bátyám harminc évesen nyakán kötéllel lógott az ajtón
szolgálatból rohantam anyámmal abba a faluba hol már tort ült a kaszás
mi fetrengtünk a padlón bár ránk számoltak de ő kezét emelte magasba a bíró
ennyi volt élete semmi több maradt utána két gyerek unokahúgom és öcsém
most felrémlik bennem a közös házunk első szobájában lakó Borka néni és Feri bácsi
előbbit boszorkánynak hitték mert mindig seprű volt kezében
azzal terelte tyúkjait pedig én tudtam balgaság dőre gyanú
utóbbit imádtam volt apám helyett apám
két sovány tehénke ballagott kocsija előtt rajta heverésztem boldogan
s mikor a tulaj rendőr rokona leszedte fejük felől a cserepeket
elköltöztek más faluba földieper szedéskor mindig meglátogattam Borka nénit
később ő és Feri bátyám is elment de emlékeimben gyakran előjönnek
ilyenkor peregnek mint érett szemek a kalászból könnyeim
- Varju Zoltan
