Ketykó István: Restellte magát

Még mindig a lángok nyaldossák kezeim
üres a ház – hiányod párás üvegére
karcolom reszkető ujjakkal neved
s a félnégyes hírekben félve közli velem
a bemondó: máshoz költöztél, elhagytál érte…
Még csak azt sem mondhattam , hogy
borotválkozz meg szépen
és vedd magadra éveink legszebb vasalt perceit,
mert készültél már régen…
Az a másik is tudja, hogy szemedre
szálltak sokszor sötét varjúcsapatok…?
Hangod elkóborolt napokig
és úgy kopogott éjféltájt bebocsátásért ,
mint kizárt részeges csavargó;
restellte magát hajnalig szavad ,
de reggelre rám hajolt arcod
szomorúfűz ága és betakart leveleivel
a boldog délelőtt…?