Az idő vonulását
fehér kötényes nappalok
sötét szmokingos éjjelek
vándorlását
megállítani nem tudom –
oroszlán sörényes szelek
söprik lábaim elé
neved széthullott betűit
magányom óljaiban vicsorítanak
rámmordulnak magam nevelte
mondataim
s megugatnak egykor kezem nyaldosó
szavaim
Esős, hideg utcán állunk. Minket rendesen megpakoltak. A két lábon járó árut, a gyilkossá idomítottat. Megvetik a panaszkodókat: jobb, ha csendben vársz sorodra! Nem bánt
kakofónia öreg háztetőn kapirgáló szélkakas patinát érlel én királyságot adnék néhány cseppnyi olajért hét perc mint ezüst-homok folyik tenyeremből el menthetetlenül s hiába keresem már
Harminckettő hogy telhetett? Hogy múltak el napok, hetek? Letelt, s hitelt nemigen ad már a jelen. Nem voltam benne még jelen, úgy múlt a múlt,
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
