Ketykó István: Irigylem a tövismadarakat

Túl a sokszoros csalódáson, elmúlik majd minden szerelem
s mint a tövismadarak,feltűzzük magunkat
hegyes álmainkra s míg torkunkba szökik
piros vérünk énekelünk,egyre csak énekelünk,
majd elhalkulnak dalaink
és véres ingünket zászlóként lobogtatja a szél…
Szeretném tudni:Anna milyen lehet szerelmesen…?
Találgatok csupán:olyankor virulnak-e arcán a pipacsok
és hogyan alszik el a hosszú nap után
és hogyan kel hajnalban (tudom:soha nem imádkozik…) –
talán a szerelem ajkára adná a fohászt,
mert hit nélkül nem lehet élni…
És milyen lehet szeretkezés közben…?
lobog-e tűz szemében; csöndes sóhajok,
avagy hangos,eszméletlen kiáltások jelzik nála a mennyet…?
És milyen lehet szeretkezés után…?
Néma fekvő szobor, avagy duruzsoló kályha…?
Mindezeket nem tudhatom – csak azt: irigylem a tövismadarakat,
mert halálukon képesek énekelni
én meg egy viszonzatlan szerelmen is csak nyavalygok…
Irigylem a tövismadarakat!