Ketykó István: Ideje a szépnek múlása a csöndnek

mert gyökeret vert bennem a vers hiánya
itt az ideje a szépnek múlása a csöndnek
üres asztalfiókom lassan kezd megtelni fénnyel
foszladó könyveim porolom hátha köztük leszek újra én is
új versek új álmok új reggelek konok hite
talán nem éltem hiába ideje a szépnek múlása a csöndnek
ragyogjatok még rám strófák szonettek hexameterek
mert csak így tudok élni eddig csak araszolgattam hangyamódra
hiányzott belőlem minden elhullajtott morzsa bár söpörtem utam
minden nap tisztára de a vers hiánya rendre befújta napjaim
akár szél a télen fehéren tündöklő madárléptek nyomát
ideje a szépnek múlása a csöndnek
talán mégis kellett a hosszú hallgatás mert forrtak bennem új dalok
új úton járok felemelt fejjel talán még új remények vágyak várnak
s utam végén megpihennek vállamon az elfáradt csillagok