Megértük hát együtt ezt a bűvös számot is –
mondják, hogy a házasság hetedik éve
a legkritikusabb…
Eloldom az emlékezés lovait,
hadd vágtassanak szabadon;
leveszem az égre szegzett szivárványt is
és odateszem szerelmünk asztalára.
Mert nincs ünnep fény és színek nélkül –
ha ezt az évet kibírjuk
és egymás mellett talál
a szilveszteri Himnusz pergő dobszava
nem kell félnünk;
szirmait bontja kertünkben a sok virág
kinyílik szerelmünk is
– összecsukódott lila kehely –
óvjuk hát az évek ajándék-perceit,
mit a sors ad és adhat a jövőben is,
csak észre kell vennünk
a hangyák szorgos munkáját
és a méhek mézpor húzta útjait;
el kell csodálkoznunk egy letaposott fűszál talpraállásán
és meg kell békülnünk azzal is,
hogy a szél
lassan homokkal fedi el
lábunk nyomát…
