Ketykó István: Hagyd nálam végleg a dalt

Most lefekszem Uram
a durván ácsolt fa-priccsre
csak így ruhástól
háttal földnek , hanyatt
összekulcsolt kezekkel ,
akár majd koporsómba
s jönnek álmomban fehér vonatok
átragyogsz a sötétségen
állok talpig fényben , örömben.
Most lefekszem Uram –
magányom őrzi a csönd
szárnyaim lekapcsolom
s magam mellé teszem a kőre,
nehogy elröpüljek
denevér társaim után –
hagyd nálam zálogban a dalt ,
mert tartozol már régen;
elértem korod ,
de még nem kaptam meg az új ruhát,
miben eléd állhatnék…
Hagyd nálam végleg a dalt
s feloldozlak szavad alól
rongyaimban, de számon énekkel
gyönyörűbb az út Uram.