Ketykó István: Fohász álmatlanságkor

jöjj el értem s vigyél el e szigetről
mert félek egyedül vagyok az éj pávián
szeme villog rám bennem rikoltoznak a
hajnali kakashangok magányom óljaiban
nyüszítenek a habzó szájú bezárt kanok
égő poklú szukák kaparják a virradat
küszöbét – jöjj el értem s vigyél el
e szigetről hol véresek a párnák szemei
és infarktust kapnak a kielégületlen
aktusoktól az ágyak csapolásai –
jöjj el értem s vigyél el e szigetről
hol megfeneklett boldogságom csónakja
léket kapott és házas éveimet batyumba
rakva várom a szabadító hajót melyet
egyszer már elszalasztottam s ki tudja mikor
jön az újabb – jöjj el értem s vigyél el
e szigetről egyetlen reménységem: álom