Anyósom halálára
Hány rekviemet kell még írnom Uram?
Szeretteim közül többen elindultak már Feléd
s hiszem: országodba érkeztek valamennyien!
Közülük anyámat majd húsz éve siratom – – –
Kötetnyi vers-rekviem szólt belőlem eddig érte
s azt hittem : versben többé senki után nem jajdulok…
Tévedtem Uram!
Mert hitvesem anyja tart immár Hozzád – – –
Hallom: lányom kalimpál NAGYI üres szobájában
a gyászba öltözött fekete zongorán;
fiam kínjában motorját bütyköli;
hitvesem szárnyszegetten ,varjú-ruhában
én meg ismét rekviemet írok…
Lassan elfogynak a szentelt gyertyák is
csonkig égnek bennünk az elárvult sóhajok – – –
Bár elvetted tőlünk , kit úgy szerettünk
egyikünk sem lázad; akaratod szent,
de hány rekviemet kell még írnom ahhoz,
hogy tiszta akkordok szóljanak újra a zongorán;
a motor hangja se zavarja nyugalmunk ;
dolmányát levetve hitvesem ismét fehérben repüljön…?
Hány rekviemet kell még írnom ahhoz,
hogy megint boldogok legyünk…?
Verőce, 1997. május 13.