Arcomra hajolj, ha szomorúfűz szememből
elröpül a szerelem
és kiülnek homlokom padjaira
pletykálkodni a ráncok.
Arcomra hajolj, ha göndör hajamból
elköltöznek a madarak
és üresen árvulnak a kihűlt szerelem-fészkek.
Majd jönnek hűs árnyékodba pihenni
kis vers-csordák
és jóllakottan kérődznek körülöttem a szavak.
Arcomra hajolj, ha szomorúfűz szememből
elröpül a szerelem
és kiülnek homlokom padjaira
pletykálkodni a ráncok.
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
