kakofónia
öreg háztetőn
kapirgáló szélkakas
patinát érlel
én királyságot adnék
néhány cseppnyi olajért
hét perc
mint ezüst-homok
folyik tenyeremből el
menthetetlenül
s hiába keresem már
kis széncinege hangját
halhatatlan
kis fényt keres csak
lélek-mélyről kitépett
kopott igazgyöngy
s örökkévalóságot
üldöz egy elhaló hang
léhaságom
becsomagoltam
lelkem egy kis darabját
s hagytam valahol
színes skatulyába zárt
emlékek közt elveszni
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
