Csak tolongtok vakon, mint kerge birkák,
ki az egyik, ki a másik sorba,
bégettek bőszen, ha bundátok nyírják,
bár ez lesz mindegyikőtök sorsa.
Menthetetlenül megkopaszítanak.
Bűntudat lesz a koszos váratok,
s hidd! Égig érnek majd a nyirkos falak,
jó erősek lesznek a támaszok!
Nyálatok csorog, míg köveket dobtok
(mert igazatok csak nektek lehet),
arra, ki nem mellettetek kuncsorog,
és nem nyalja még a tenyeretek.
Lassan már mindenkit elhagyott az ész,
s mindkét sorban gyermeket szül a dögvész.
