Tömörül az éjszaka, tombol, telhetetlen,
Idő kergetőzik bamba reggelekkel
Egyujjas hamuzás staccatoi
– az élet zongoráján
Emlékek, mint mérgek,
A bátrak is félnek
– elismerni az elismerhetetlent.
Teraszon tántorgó cigarettafüst,
Ablakpárkányra – mint bátortalan kérő a lány elé –
egy pillanatra odaáll,
Teng még, leng még, tévelyeg s tovaszáll,
Törött tálat telít a megoldatlan problémák csikkáradata.
…csak egy teher nem szűnik nyomni mellkasunk…
Míg hazugságok mélyülnek,
S pótcselekvések épülnek
Egymás elkerülésére.
Végtagokban nyúló, szomjas reggelek,
És kellene már, de én nem kelek…
Déli nap padlómon hempereg.
