Kazai Ágnes: Házi feladat

Házi feladat:
Az én hősöm

Az én hősöm nagyon híres ember, ő az országunk elnöke. Olyan, mint egy király vagy császár, csak nem hord koronát. Egy igazi palotában lakik, a Várban, nem úgy, mint mi, Rákospalotán egy panelban. Személy szerint jobban szeretnék én is egy valódi kastélyban élni, de anyu azt mondta, nem a lakás fontos, hanem a szeretet.
Az én hősöm mindenkit szeret, apu szerint ő testesíti meg a nemzet egységét. Ezt én nem értem, de nem is kell mindent megértenem, hiszen még csak gyerek vagyok.
Van, akit jobban szeret az én hősöm, és van, akit kevésbé – jelentette ki Iza néni, apu nővére, egy vasárnapi ebéden. Azóta nem látogatjuk, amit nagyon sajnálok, mert nála volt néha libamáj. Helyette a Mekibe megyünk az apa-héten. A hamburgert ugyan kevésbé szeretem, mint a libamájat, de legalább kapok koronát, így két hetente királynak érezhetem magam.
Libamájat a gazdagok esznek, de mi sajnos nem vagyunk azok. A szüleim elváltak, mint a legtöbb gyereké az osztályban. Apu Barbi nénivel él Újpesten, mi meg Zoli-apuval Palotán (nem a várbelin). Zoli-apu nem az igazi apukám, de a mama örül, ha így szólítom. Volt még egy Béla-apu is korábban, de őt nem kellett apunak hívnom. Nem értem, hogy a szüleim miért házasodtak össze teljesen feleslegesen, miért nem lehetett egyből Barbi nénivel és Béla- vagy Zoli-apuval élni, de anyu szerint ehhez is kicsi vagyok.
Klári néni, az osztályfőnök, azt mondta, hogy mi egy mozaikcsalád vagyunk. Nem örültem neki, mert amikor fél éve mozaik parkettát tettek le a lakásunkban, még nem gondoltam, hogy hamarosan mi is sorra kerülünk. (Egyszer kihallgattam, amint anyu azt kiabálja apunak a telefonba: ha nem fizeti a tartásdíjat, padlóra kerülünk.) Számon is kértem apun ezt a dolgot, de azt mondta, ne hallgassak a tanító nénire, mert az egy libsi. Ha egyszer majd azt kéri tőlem, hogy legyek kislány, azonnal szóljak neki.
Azt sem tudom, mi a libsi, de nem mertem megkérdezni aputól, mert ilyenkor mérgesen visszavág, hogy mit is tanulunk abban, az átkozott iskolában. Azt pedig végképp nem értem, miért akarná Klári néni, hogy kislány legyek, amikor sokkal több csaj jár az osztályunkba. Gondban is vagyunk a néptáncórán, amikor a lányok kénytelenek egymással táncolni.
Na, már megint elkalandoztak a gondolataim, pedig most a hősömről kell fogalmazást írnom.
Szóval, az én hősöm palotában lakik, mégis egyszerű ember. Szürke öltönyben jár, nem visel palástot, nincs kardja vagy jogarja.
Iza néni szerint jól megfizetik, vagyis mi jól megfizetjük. Bár gazdag, mégsem eszik libamájat. Megelégszik a zöldborsófőzelékkel. Ráadásul, ő maga készíti el. Ezt nagyon díjazom, mert még sosem láttam egyik aput sem főzni. Csak akkor tették be a lábukat a konyhába, ha sörért mentek.
Egyszer azt kértem névnapomra, hogy az én hősöm csinálja egy hétig a zöldborsófőzeléket az iskolában, mert a mi szakácsnénink alig tesz borsót a sok, fehér maszatban úszkáló lisztgombócka közé. A postás biztosan nem jó helyre vitte a levelemet, mert az elnök bácsi azóta sem járt a sulinkban.
Az én hősöm nemcsak főz, hanem vasal is, pedig azt aztán a királyok (és az apuk) végképp nem szoktak. Anyukám sem szeret a vasalódeszka mögött állni, inkább olyan cuccokat vesz, amelyeket nem kell vasalni, vagy amelyek – ahogy ő mondja – elegánsan gyűröttek.
Szegény hősömet sokan bántják, nem csak Iza néni. Azt mondják, többször hazudott, például az apujáról sem mondott igazat.
A füllentést nem tartom nagy bűnnek. Bár nálunk egy vaskos hazugságért jó nagy tasli jár aputól, a kisebb mellébeszélést nem büntetik komolyan. Ezért meséltem mindenkinek az osztályban, hogy az apukám híres festőművész, pedig csak szobafestő. Amikor kiderült a turpisság, anyu leszidott, apu viszont azt mondta, hogy ő legalább sosem fog éhen halni, mint egyes, nagyra tartott művészek.
Hogy az én hősöm mit hamukált az apjáról, nem értettem, de nem is érdekelt, mert ő egy szuperman, és punktum.
Az én hősöm nemcsak imádja a festőket, hanem rajong az alkotásaikért. Iza néni mesélte felháborodottan, hogy nemrég egy múzeumból választott festményt a palotájába. Nem értem, mi ebben a probléma. Igaz, én nem szeretem az ilyen képeket, ezeknél még a vacak mobilom is jobbakat csinál, de ha megtehetném, és is vinnék haza pár, menő dolgot, például egy Star Wars fénykardot.
Az én hősöm igazán családszerető: még a hivatalos útjaira is magával viszi a fiát, vagy meglátogatja a távolban élő lányát. Apu egyszer nyaralt Horvátországban Barbi nénivel, de nem utazhattam velük, pedig az osztályban már sokan üdültek a tengerpartnál. Úgy gondolom, hogy az én hősöm sokkal jobb apa, mint az enyém.
Az ország hülyékkel van tele – mondta az apukám minap a palota előtt tartott tüntetésen, ahol a hősöm leváltása ellen tiltakoztunk. Nem tudom kinek jutott eszébe ez a butaság, a királyokat nem szokták lecserélni. Szerencsére nálunk már nem működik nyaktiló, így nem kell azon izgulnom, hogy szegény hősöm egyszer csak elveszíti a fejét.
Nagyon szomorú lennék, ha végül olyan elnököt kapnánk, aki nem hasonlít a nagypapámra, nem tud vasalni és főzni, mert ekkor a suli végéig ehetném a szakácsnénink undok zöldborsófőzelékét.