Kazai Ágnes: Hangulatjelentés

Alulírott, Dolmányos Döme ezúton teszek eleget a rám rótt, jelentéstételi kötelezettségnek. Büszkeséggel tölt el, hogy Gazdi nagyuram szerény személyemet találta a legalkalmasabbnak e feladat ellátására. (Persze, kit mást?)
A felkérés nem ért váratlanul: tudvalévő, hogy mi, varjak a legintelligensebb élőlények közé tartozunk. Agyunk hatékonyabban működik, mint sok főemlősé. Tervszerűen és komplexen gondolkodunk, továbbá remekül számolunk (így a bérszámfejtésnél kéretik nem trükközni).
Arcfelismerésben felvesszük a versenyt másokkal, tudásunkat átadjuk a következő nemzedéknek. Semmit sem felejtünk, mindent feljegyzünk és elrendezünk! Képességeink messze meghaladják egy átlagos politikus kvalitásait.
Mielőtt túlságosan szószátyárnak tűnnék, rátérek a lényegre. Megbízatásom olyan jelenségek feltárására irányul, amelyek veszélyeztetik Animália biztonságát. Jelentéseim a haza felvirágoztatását szolgálják. Nem vészmadárkodom, amikor kimondom: szeretett országunk nemes testét külső és belső férgek rágják. Mi, varjak majd gondoskodunk róluk— élve vagy holtan.
Tudom, lesznek alantas fajtársak, akik besúgással vagy szapora nyelvcsapásokkal vádolnak. E rágalmakat határozottan visszautasítom. Aki látott már varjúnyelvet és csőrt működés közben, tudja, hogy ez anatómiailag teljes képtelenség.
De, térjünk vissza a jelentéshez!
Animáliában már jó ideje rend honol: a tisztességes állat barna, szürke, fekete vagy – ha muszáj – fehér. Országunkban nincs helye a színkavalkádnak.
A barna szolidan elvegyül a talajon és a fákon, a szürke otthonosan simul a szmogba és a panelrengetegbe. A fekete tollazat hőt és UV-sugárzást nyel el, a fehér pedig – jó, ezt még elnézzük a vízimadaraknak. Itt azonban meghúzzuk a határt: eddig és ne tovább!
Sokáig jól működött a rendszer, majd megjelentek ők: a színesek. Távoli vidékek tarka-barka madarai borzolják közösségünk kedélyét. Hivalkodásuk a legalantasabb ösztönöket szolgálja: a fajfelismerést és a párválasztást. Tollazatuk felvonultatja a szivárvány minden árnyalatát, és arcátlanul arra hivatkoznak, hogy életterük szűkül. Hát kérem, keressenek új hazát – másutt, de ne nálunk!
Megbízóim kérésére nagymintás közvéleménykutatást végeztem: a barnák, szürkék és feketék túlnyomó többsége elutasítja a sokszínűek beáramlását, mivel kinézetük, életvitelük és rikácsolási kultúrájuk nem illeszkedik Animália közrendjébe.
Sok panasz érkezett közülük a kolibrikre: akkorák, mint egy mákszem, mégis a repülés királyának képzelik magukat. Előre, hátra, fel- és lefelé tudnak repülni, sőt egy helyben lebegnek. Képességeik akkora előnyt jelentenek, hogy mire észbe kapunk, már a saját fészkünkből integetnek vissza, mintha mindig is ott laktak volna.
A papagájokkal is tele a hócipőnk. Régebben kalitkában éltek, úgy-ahogy elviseltük őket. Most sokan vannak, a szabad ég alatt rikoltoznak, és mindent visszamondanak, amit hallanak, sőt néha többet is, mint amit kéne.
A paradicsommadarak, kakaduk, pávák pedig … nos, a tisztességben megszürkült tojók tömegesen panaszkodnak, hogy férjeik fejét elcsavarják e színpompások.
Ha ez még nem lenne elég, egyes hímek dísztollakkal legyezgetik magukat, fejdíszeket hordanak, mintha egész évben farsang lenne, és még dicsekednek is ezzel.
A páva állítja, hogy ő egy fontos ország nemzeti madara. Repüljön hát oda, ahol olyan nagyra tartják! Közösségünk nem kér az ilyen, fennhéjázó, magamutogató lényekből.
És kérdem én: mi az a paradicsommadár? Paradicsom vagy madár? Zöldség vagy szárnyas?
Hazánk derék lakosai szigorú beavatkozást igényelnek, ahogy legfőbb törvényünk is kimondja:
– Az apa hím, az anya tojó.
– Színes tollazat viselése tilos!
– A hím nem lehet feltűnőbb, mint a tojó!
Polgáraink elvárják, hogy a hatóságok égig érő kerítéssel akadályozzák meg a színpompásak további berepülését, és évente vizsgálják felül a már itt élők szárnyalási engedélyét.
A végére hagytam legrosszabb hírt. Tudomásomra jutott, hogy egy törpe minoritás rárepüléses demonstrációt készít elő a sokszínűek védelmében. A közfáinkon! Pont a legjobb ülőhelyeken! A tisztességtudó többség útját elvágva!
Kérem megbízóim megbízóinak megbízóit, hogy vegyék komolyan a fenyegetést, mert ha így haladunk, Animália egyszer valóban sokszínű lesz — és akkor oda a rend.