Az Állati Jó Televízió második alkalommal hirdette meg a Gigasztár c. tehetségkutató műsorát. Az első szériát tavaly láthatták a nézők, ekkor a vetélkedő a csatorna legnézettebb adása lett. A tévé most még több izgalmat, érdekességet és értékesebb nyereményeket ígért a jelentkezők és a nézők számára.
A műsor producere sajtótájékoztatón számolt be az újdonságokról. Míg korábban a versenyzők csak zeneszámmal indulhattak, ami nagy előnyt jelentett az énekesmadarak számára, most több kategóriában mutathatták meg tehetségüket az állatok. A program nemzetközivé vált, a föld minden tájáról érkeztek résztvevők a vetélkedőbe.
A zsűri összetétele nem változott: az elnöki posztot Simba, az állatok királya töltötte be. A madarakat a zsémbes Kukori-Kotkoda házaspár, a halakat pedig Némó képviselte. A kis uszonyos a kamerák kereszttűzében tett ígérete ellenére idén is sokat bohóckodott. Breki a közönség hölgytagjaival szemezett, arra számítva, hogy valamelyikük megcsókolja. A hüllők küldönce, Teknőc Ernő lassú mozgásával és észjárásával kiakasztotta a stábot. Az ízeltlábúak delegáltja, Maja, a méhecske viszont tavaly óta megkomolyodott, korábbi, szeleburdi viselkedésének nyoma sem maradt. A műsorvezető, Csin Csilla szellemes felvezető szövegeivel és különleges ruhakollekcióival idén is magára vonta a figyelmet.
Az előválogatókat nyáron tartották. A kígyózó sorokban tudósítónk sok egzotikus állatot fedezett fel, így egyiptomi ugróegeret és elefántcickányt Afrikából, szumátrai köpködőkobrát és komodói sárkányt az ázsiai földrészről, az ausztrál színekben induló tasmán ördögöt és übercuki quokkát, valamint az amerikai kontinensről érkező manátit és hárpiát.
Három perc állt a jelentkezők rendelkezésére, hogy tehetségükről meggyőzzék az ítészeket. Ha a produkció alatt legalább három zsűritag megnyomta a zöld gombot, a versenyző továbbjutott. Végül 24 állat került a legjobbak közé, őket énektanárok, koreográfusok és trénerek készítették fel a párbajra. E forduló hihetetlen izgalmakat hozott, a tét az élőshowba kerülés volt.
A legszebb hangú énekesmadár címéért a fülemüle, a kékbegy, a barátposzáta és a varjú versenyzett. A csalogány művésznéven induló fülemüle kétségkívül kategóriája győztesének számított. Kisfilmjében elmondta, hogy száz éve egy csellóművész duettet játszott a kertjében daloló fülemülékkel, s a koncert a rádió hőskorának leghallgatottabb műsorszáma lett. Ellenfele, a kevésbé ismert kékbegy nem volt könnyű helyzetben, és bár varázslatos hangja lenyűgözte a zsűrit, a végső döntésben a papírforma érvényesült.
A barátposzáta és a varjú mérkőzése meglepetést okozott. Barátka nagy sikert arató előadása halk csicsergéssel indult, és hangosan csengő szólammal ért véget. A varjú produkciója viszont megosztotta a zsűrit. Kotkoda asszonyság szerint ő-varjúsága nem egy trubadúr, aki lágy hangjával elnyeri szíve hölgye kegyét. A versenyző nem bántódott meg; rockernek készült, nem trillázó dalnoknak. Amíg a döntnökök a barátposzátát kiáltották ki győztesnek, addig a metálzene szerelmesei vigaszágon juttatták tovább érdes hangú kedvencüket.
A leggyorsabb állat titulusáért hatan küzdöttek. A szárazföldiek kategóriájában a gepárd az antiloppal mérkőzött. A nagymacska simán megelőzte vetélytársát, de később kizárták a versenyből, mert egy bulvárlap lehozta, amint a szünetben elfogyasztott egy világosítót.
A vízi állatok csatája nagy izgalmakat tartogatott. A vitorláskardoshal a kardhalat legyőzve jutott a legjobbak közé. A vesztes edzője azonban megóvta az eredményt. Felvétellel bizonyította, hogy a futam során a nyertes kiugrott a vízből, a levegőben történő mozgás pedig nem számítható az úszási sebességbe. Szegény kardhal nem sokáig örülhetett, a fekete marlin métereket vert rá a párbajban.
A levegő bajnokainak viadalában – meglepetésre – a sertefarkú sarlósfecske megelőzte a vadászsólymot, de zuhanórepülésben a ragadozó madár diadalmaskodott. Mivel a szabályzat nem rendelkezett efféle helyzetekről, a továbbjutást sorsolással döntötték el – a sólyom javára.
A leglassúbb állat kategóriájában folyó harcot a nézők igencsak unalmasnak találták, mivel hosszú percekig bámulniuk kellett a nagy semmit. Az élelmes szervezők reklámokkal igyekeztek felpezsdíteni az adást. A szárazföldiek között a lajhár győzelme a koalával szemben nem volt kétséges, hiszen ő még arra is lusta volt, hogy a nevezőlapot kitöltse, így részvételét edzőjének köszönhette. A koalát nem rázta meg a vereség, végigaludta az egész párbajt. „Fáradozása” eredményes volt, a nézők kedvenceként, szintén vigaszágon került az élőshowba.
A vízi állatok versenyében a csikóhal a lamantinnal került össze. A zsűritagok megint nehéz helyzetbe kerültek, mivel a két résztvevő végig mozdulatlanul lebegett a medencében. Amikor azonban a csikóhalról kiderült, hogy férfi létére ő gondoskodik kicsinyeiről, továbbjutása nem volt többé kérdéses. A galápagosi óriásteknős viszont alulmaradt a kerti csigával szemben. A nagytestű állat lábát köszvény húzta, emiatt kénytelen volt lépteit szaporázva, minél előbb orvoshoz jutni.
A program stábja sokáig gondolkodott, hogy meghirdesse-e a legokosabb állat címéért folyó viadalt. Attól tartottak, hogy a jelentkezők intelligenciája meghaladja a zsűritagokét. Végül egy bölcs baglyot szerződtettek melléjük tanácsadóként.
A legjobbak közé két emberszabású majom került. A fogadóirodák várakozásai ellenére a bonobó diadalmaskodott a gorilla felett. Bár a vesztes képes volt jelnyelv segítségével kommunikálni, ellenfele a rejtvényfejtésben és az intelligenciatesztben felülkerekedett. A párbajt követően a győztes Facebook-oldalán jelentette be, hogy több világcégtől is állásajánlatot kapott.
A delfin és a polip egy ideig fej-fej mellett haladt a párbajban. Előbbi pompás vízi showt mutatott be, játékosságát és éles eszét is megcsillantva. A zsűritagok szeme elfelhősödött, amikor elfütyülte a Kis kece lányom c. népdalt. A polip is kiválóan teljesített, de karjaival integetve véletlenül vizet spriccelt Kotkoda ünnepi tollazatára. Kukoriné addig nem nyugodott meg, amíg szegény oktopuszt ki nem ebrudalták a versenyből.
Az élőshow mezőnye így végül összeállt, s a 12 versenyző beköltözött a Gigasztár házba. Ha olvasóink kedvezően fogadják fenti tudósításunkat, ígérjük, hogy végigkísérjük sztárjainkat a fináléhoz vezető úton – ameddig csak gigánk bírja.
További bejegyzések
Szerkesztőségi hírek – 2024. szeptember 30.
szeptember 30, 2024
SZEPTEMBERI PÁLYÁZAT
szeptember 2, 2024
Szerkesztőségi hírek – 2024. augusztus 31.
augusztus 31, 2024
70 ÉV JELEN – Zalán Tibor 70 éves
augusztus 31, 2024