Kategória: Zsidó Piroska

Tudom, hogy szemedben sem a harag villámai sem a szereleméi nem szólnak a végtelen időknek, csak a percnek, mikor megsemmisülten vagy istenülve állok előtted: tehetetlenül

A szélben nem halljuk egymás hangját. Belefekszünk háttal, egyedül harcolunk vele: már nem bírjuk a bántást, a bánatot, a sebeket. Lopva pillantok néha feléd, nagyokat

Sem mosoly, sem álarc, sem ruha. Csak parányi izzadságcseppek karja hajlatában, hátán, homlokán – ezerszeresen tükröződik bennük a fény. Már tudja. (Imádkozva egy kiüresedett templomban,

Stroboszkóp fényében állsz: a véletlenség emlékműve, zilált fényképalbum, beteljesületlenség. Csúf manók és sánta koboldok ássák bent a sötétben, vinnyogva és káromkodva, köd, por és füst

Itt van minden, amire szükség lesz holnap, mielőtt rám dobálják a földet. Minden szomjoltó kortyból, amit ittam, van ebben a korsóban egy csepp. Testemet, mely

Visítva, dühvel rúgtam a méhedbe. Kibuktam a fénybe, s mosolyogva néztél, kis csodát, magadénak hittél. Ó, nem tudhattad, hogy majd addig sírok, ahogy csak bírok,

Mindenki más: másvalaki, magukra ismerni akarnak bennem. Préselnek és kényszerítnek, de nekem csak magamnak lehet lennem. Egyedül vagyok, mindörökre, mint az Egyes, vagy mint az

mint a nadály hogy egész létével légrés-mentesen rátapad a bőrre és onnan szívja magába az éltető nedűt remélve hogy túlél s ha lefejted még hosszú

Sosem tudom, kit látok meg benned, s ha elköszönsz, mert most már el kell menned, kitől köszönök végleg el. Tegnap sírtál, és én haragudtam, azt

A sokadik évben, mikor már sokan nem is néztek nőnek, csak anakronisztikus, elhasználódott darabnak, amit itt felejtett az élet, mert hát szükség van azért még