Kategória: Zalán Tibor

eljutok ugye eljutok a liftig melyben a boldogsággal utazom a felhőkön túli emeletre vele ki egyszerűen tud szeretni ahogy felnőtt szeretheti hallgató gyermekét kifáradt húsomból

szólítom magam: anyádnak írj verset mely nem hasonlít rád de nem hasonlít egyetlen anyának írott versre sem vízre hasonlít legfeljebb a délelőtti fényre napsütésbe merülő

a múzeum kávéház teraszán hold kél vörös boros tűnődéseink káromkodássá nemesedtek észrevétlen ültünk üldögéltünk ott a ránkszakadt konszolidációs reménytelenségben : elmondhatnám: lehetett volna nekünk is

hajnali pálinkáim brutalitásában elveszítik a tárgyak körvonalaikat. szamovárom nikkelbevonata ezüsttel önti el az ásító szobát montblank töltőtollam szétömlött tintája fekete térkép a fodrozódó falon az

fáradt vagyok közömbös mint kemény női mellek símogatás nélkül kiknek sárga vacogásában megmérgeződik a tej. becézz mert már nem tudom mióta nem becézett senki mióta

ergó megmelegszem sőt még vacsorálok is talán álmodni ledőlök heverőd hasára s a lágy hallgatásban figyelem hogyan lüktet nyakadon az ér a vér hogyan cseréli

egyedül heversz a halott parton a homok kék lángjában elolvadnak a körülötted nyújtózkodó illatos lánynyomok. már nem lep meg hogy ennyire magad csak elszomorít a

mikor a csöndről már nem divat írni én megírom hallgatásodat leírom a néma ezüst- szobrokat melyekkel hajnalig telirakod a szobámat kifáradt agyam zenéket lángol ilyenkor

ha már semmit sem tudsz szeretni bennem tekintsed önkéntes árvaságomat jóságra törekvésemet lásd e pohárra fonódó remegő kézben ki már csak magát akarja bántani. ha

semmi baj maholnap elmúlsz huszonnyolc éves megérsz amire a század fölnevelt: a bárdra : gondos homlokod a poroszlók átverik szögekkel s mintha asszonyokra visszagondolsz a