Kategória: Zalán Tibor

semmi baj maholnap elmúlsz huszonnyolc éves megérsz amire a század fölnevelt: a bárdra : gondos homlokod a poroszlók átverik szögekkel s mintha asszonyokra visszagondolsz a

túl sokat bántalak már túl sokat megütöm benned magamat nézd milyen véres vagyok nézd fölrepedt számon a szétmázolt mosolyt. a padlón fekszem a vörösnadrágos bíró

mikor a csöndről már nem divat írni én megírom hallgatásodat leírom a néma ezüst- szobrokat melyekkel hajnalig telirakod a szobámat kifáradt agyam zenéket lángol ilyenkor

valakiért a várost most tűvé teszed ismét és rettegsz hogy megtalálod. hívod valaminek szádból kioldódnak s hurokká kötik magukat a nyakkendők. unalmas vagy mint ünnepek

ha már semmit sem tudsz szeretni bennem tekintsed önkéntes árvaságomat jóságra törekvésemet lásd e pohárra fonódó remegő kézben ki már csak magát akarja bántani. ha

nem. bántani nem akarlak legfeljebb gonosz elégtétel most nehéz bánatod. hisz engem már a kevés boldogság is hosszan megvisel. és bajt hoztam rád látod és

nem haragszom csak a felnyitott zongorafedelek vetnek árnyékot hallgatásomra lehet már arcomba rohadt ami kimondhatatlan lehet. kútba ejtett ez a tavasz is rád sem számíthatok

ha már semmit sem tudsz szeretni bennem tekintsed önkéntes árvaságomat jóságra törekvésemet lásd e pohárra fonódó remegő kézben ki már csak magát akarja bántani. ha

ergó megmelegszem sőt még vacsorálok is talán álmodni ledőlök heverőd hasára s a lágy hallgatásban figyelem hogyan lüktet nyakadon az ér a vér hogyan cseréli