eljutok ugye eljutok a liftig melyben a boldogsággal utazom a felhőkön túli emeletre vele ki egyszerűen tud szeretni ahogy felnőtt szeretheti hallgató gyermekét kifáradt húsomból
Kafkás poharamból kávét iszom A mozartosból forró zöld teát A whiskys és boros poharakon semmilyen felirat ők azok akik arctalanul felségjelek nélkül támadnak rám magamra
A vonatablakon túl lassan leesik az alkony Valahol felsírsz -nevetsz A lélegzésed is hallom ahogy kikönyökölsz lé- ted ablakán Olyan könnyed mozdulatod amilyen nehéz kicsorduló
nézd a bohócot. az éjszakai vidámpark fényei átragyognak a város fölött. szemerkélő esőben emelkednek és süllyednek az álmodó ringlispilek :akár a vérrel megtelt csikorgó csillék
valahogy majd csak felnő gyermekünk nyelvünkből is marad talán valamennyi rá s neve alá oda- írhatja még egy ideig állampolgárságát is : magyar elnézem éjjelente
Nem gondolom, hogy menne valahová. Valahová az megy, aki valaki. Persze, mindenki valaki még, amikor nekiindul az életnek. Ez a látszat viszonylag sokáig fenntartható. Azután
A játékról– A játék… az lenne a csomagolás? – horkant fel értetlenkedve a megbántott lány. – Játsszunk! – javasolta váratlanul a férfi.
eljutok ugye eljutok a liftig melyben a boldogsággal utazom a felhőkön túli emeletre vele ki egyszerűen tud szeretni ahogy felnőtt szeretheti hallgató gyermekét kifáradt húsomból
szólítom magam: anyádnak írj verset mely nem hasonlít rád de nem hasonlít egyetlen anyának írott versre sem vízre hasonlít legfeljebb a délelőtti fényre napsütésbe merülő
a múzeum kávéház teraszán hold kél vörös boros tűnődéseink káromkodássá nemesedtek észrevétlen ültünk üldögéltünk ott a ránkszakadt konszolidációs reménytelenségben : elmondhatnám: lehetett volna nekünk is
