Kategória: Zagyi G. Ilona

Zagyi G. Ilona: Nagyapám könyve

Ahogy kezébe vette, elmosolyodott… Féltette, törölgette. A megsárgult papír foszlott, szakadozott, szinte még ma is érzem, mikor lapozok; a pipájába tömött dohány illatát, az ódon

Zagyi G. Ilona: Egyszer

Egyszer, ha elköszön a lelkem, vagy el sem, csak lelép a semmibe, magammal viszem azt, hogy szerettél. Nem tudni, mennyire hamar tűnnek el a lábnyomok,

Zagyi G. Ilona: Tűz van benne

Nem megfestett kép, nincs is vásznon, csak bennem élethű, s azt játszom, hogy él, megérintem. Tudom, hogy van s nincsen. Valóságszerű elképzelés. Kezemhez simul a

Zagyi G. Ilona: Ember volt…

Már megszokottá vált, hisz naponta láttam a didergését a rongyos kis kabátban, az éhezését, az elkéklő ajkakat, szántam az embert, mi belőle megmaradt, de bosszantott

Zagyi G. Ilona: Hímzések

Anya Rózsákat rajzolok, százat… Grafit búsul, holt-remény. Könnyem áztat minden szálat, elmosódik feketém. Színek futnak fehér gyolcson, csenddé lett sors-tarkaság. Virágok a folyondáron, megélt napok,

Zagyi G. Ilona: Szelíd bohémságok

Apám Nem volt nagyravágyó, sem mindent látó bölcs. Kérges tenyeréhez szelídült az erkölcs. Hétköznapok búját bohémsággal fedte, ami elnehezült, dallal derítette. Súlytalannak látszó, mosoly-arcú emlék…

Zagyi G. Ilona: Mintha – Szakítás

Ahonnan nem várnád, kígyómarás. Terjed a rögtön ható mérge… így tűnik el a tiszta-szín égbolt, rá kiömlő tintafolt, hogy vége. Mintha kitépnék a szíved s

Zagyi G. Ilona: Talány

Nem tudom, hová, meddig és mennyi. Tanultam sírni, tudok szeretni. Féltem, de voltam vakmerőn bátor. Nem vagyok más, csak egyszerű vándor. Nem tudom, hová, meddig

Zagyi G. Ilona: A film forog

Végtelennek tűnő szép-vérűek bálja, hipnózis visz vissza egy régi világba, amit a sok jobbágy elfeledni készült, demenssé vált vágyba a kor belevénült.

Zagyi G. Ilona: Kátyúdal

Az én utam csupa kátyú, elveszik a bogárhátú benne. Itt is, ott is, nincs szabálya, mintha csak egy szlalompálya lenne. Keringőzés jobbra, balra, rutinból megy