Kategória: Veres Viktor

Minden általa letett szegélykő csempeként fordult le az útról. Hiányzó térkő a járdán, kiömlenek rajta elfojtott vágyaim. Folynak ki a résen, mint betonra öntött felmosóvíz.

Ennyien még sosem jöttek, hárman egymás után. Csak állok gyökérlábakkal, néma szám mosolyra szárad. Két kis családnak ételre, egy kisgyerek ellátására. Alkudoznak mindahányan, a mosolyom

Közelebb húzott magához, éreztem az alkohol szagát. Az övét, vagy a sajátom. Terjedt bennem a hungarikum, sugalmazva lett nekem. Figyeljek magamra. Közben a játékló szembeköpött,

Megjelent előttem egy kép, igaz volt akkor, elhittem. Te voltál rajta meg én, szárakként összeölelkezve. Két sötét arc, két vörösen, alattomosan izzó szem. Rózsásan édes

Észreveszlek az ajtóban, megmutatom ahol élek. Nézed az omladozó falakat; A falakat, amik tragédiákat Hallgattak éveken Keresztül. Emlékek csorognak a penészfoltok között. Kötél, hörgés, függőség

Felmegyünk enni, kinézünk, letolt nadrág, bugyogó. Előrehajolt szottyadt test, a falra csobogó meleg húgy. Utcaseprő, mint megváltó, csikkeket söpör. Sárga ruhában, hidegben, szombat délután. Tízből

A betonkeverő zúgása melletti tíz óra, lapátolt cement, mész, kőpor; öntött víz. Ebédszüneti beszélgetés, szisszent sör, melegen megivott kávé. Tizenegy négyzetméter C16-os beton, hatszor fordult