Kategória: Vaskó Ági

Hallod a cinkét? Húzza zenédet, É-mollban szólhat mától az ének. Záporcsepp csókol alvó kanálist, bársonyát bontja a fűzfaág is. Hallod a cinkét? Élet e trilla,

Csodás az ég ma, nézd azúr, bágyadtan ring a délután. Elnémult minden trubadúr, izzik Napunk a trónusán. Bágyadtan ring a délután, lustán nyúlik a pókfonál,

Sokszor vajúdtam verset éjjelente, mécsvirágon nyílt – megfáradt magányon, jajongva lüktetett a rím erembe’, s éltem’ kapaszkodott, egy szalmaszálon. Sokszor daloltam csipke-fehér álmot, múlt ölében

Áprilisi széllel nyargalt el tegnapom, szerelemnek csókja kinyílt ma ajkamon. Templom néma csendjén magányom se térdel, tűzliliom nyílik vörös szenvedéllyel. Kigombolom blúzom, éledjen, mi hamvadt,

Kövér a csend közöttünk… szerelmes szavunk rég elfogyott, pompázó muskátli helyett jégvirág díszíti az ablakot. Kövér a csend közöttünk… fájnak az elfagyott sebek, néma ajkunkon

Kertek alján tündetavasz lépked, lábnyomában ledér krókuszok ringatják a sárgát, lilát, kéket, s élvezik, hogy virág Vénuszok. Félszeg rüggyel nyújtózik a barka, bolyhosodnak a kis

Jéghideg árnyat rajzol az alkony, szűz puha hóra, fancsali képpel ballag az óránk nagymutatója. Halkul a dallam, s lám fakuló fényt sír a szemünkre, tél

Kis patak fodrain piroslik az este, vérvörös szoknyáját felhajtja sietve. Felhajtja sietve, térde is kivillan, míg az öreg Holdnak pajkos fénye csillan. Kormosan didereg fent

álmod őrzöm csönded vagyok nem kell a szó az csak dadog add a kezed látod fogom nézd a magány máris oson forrón nyílik ajkam szirma