
Vasi Ferenc Zoltán: SZABI-BABA SZÜLETÉSE
Rányomja Isten súlyát az árnyékra – lepkerezgés : embrió Ránehezül arcom a hófehér házfalra – alkonyizzás : imágó Elszürkül a fájdalom – belereszketek Pókfonál-gyűrű a
Rányomja Isten súlyát az árnyékra – lepkerezgés : embrió Ránehezül arcom a hófehér házfalra – alkonyizzás : imágó Elszürkül a fájdalom – belereszketek Pókfonál-gyűrű a
Vasi Ferenc Zoltán: Fiamnak II. Kicsi rókám, lepketánc! Három álmon fogantál. Három szalma, lobos éj – szívemhez pörzsölődtél. Kicsi fecském, három nyár! – tőlem úgy
Sok terved legyen, mint fának levelei, súgjanak, érintkezzenek össze, rejtsék az érlelődő gyümölcsöt, legyen az alma, körte, szilva, barack. Gondolj a télre, mikor hiányaid lesznek,
Elmondhatatlan. A Lélek mindig versre tör, s a szavaknál megreked. Nincs rettenetesebb, az élmény kereng az idegrendszeren, de mondattá nem összerakható. Hagyom. Angyalt rajzolok inkább
tó vize hold tava álmok angyala fölmerül visszfénye arcod hajnala tükörben tűzvirág hómezőn lábnyomok fölé gyűlt fellegek jólelkű pásztorok tükörben tó vize tükörben hajnalok magányra
Szimmetriáját vesztett teremtés. Saját gyökerükbe botlanak a fák. A dőlés vad rémületéből hirtelen hatalmas rántás állítja őket: ágak.
… tudatmélysötét alakok/: formálódsz. Merengve egy láda kincsen, a nincsen. Füvek futnak vágtató lovak patái alatt. Azt hiszem, a versben havazni kezd. Ősszel lassan hullanak
zuhan a szempillám felhőkön fennakad ráhajlok nyakadra álmodban felderülsz bezárul
Kicsi fiam, megtermettél, szívből testté elegyedtél. Édesanyád gyöngye lettél, kicsi fiam, sziklám, szirtem. Cipelem a vállamra vett eltékozolt édent – emlék -, hiszed-e, hogy a
Egy szárnyas hangyában meglátnád a nagyapádat? Az angyal Isten nemes része, addig rezeg, míg látható lesz. Az erkölcsi rend köztisztasága tőlük válik valósággá. A parancs:
Elengedem. Soha többé nem gondolok rá. Fogok tudni aludni. Nem jár rajta az eszem minden percben. Nem találok ki véletlenszerű forgatókönyveket a fejemben minden indok
ultraviola fényben érkezel tündöklésed arcra pírt sebez metsző sugaradra olvadozni kezd kedvemre hervadt sok jéglemez nyurga villamosság gyűlik szívemen de néked tenger áram is kevés
Mint a húr-inú gazella lába lopva peng a kőre – az a lány is pillanat volt: felvillant s eltűnt örökre. Karcsu táncdal ütemére érintett meg
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.