Kategória: Vasi Ferenc Zoltán

Holdat cipelő Édesanyám sírrá nehezült emlék-virágom fátyolos lepel vagy az Ország-testen úttalan múlt örömzöld helyetti moha-erdőn Ostorozott kolostori szentély ahol a dormitoriumig szétdúltak az álmok

mert a tenger ugyanolyan, amilyen a gyógyulás – ott erősít, hol gyenge vagy: mély csöndű imádkozás és ha a víz partra kivet aranyhalként egy nagy

Mária, szenttűz, liliomzápor, József Isten- csiholója… Öledbe enyésznek ősök és temetők; a magos egekből hitek harmatoznak… Sejtjük mi igen jól, kimeríthetetlen vagy; tenlelked tentested igaz

Édestej-Anyám! – orvosok tépnek le melleidről, akár egy sebtapaszt, – gyöngyöző homlokkal, kék vitorlavásznat! – s röpülésbe kezdek súlytalan a szemétdomb felett, kiskakas gyémánt fél-szultánja!

Az eső lehajol. Arcon csókolja a földet – az őrület helyén. Virágoskert! Az édenből dallam páráll. Én futottam mégis tövises bokákkal. Ezer kígyó gyémánt-szeme vibrált,

Szállt az átok szívem-ágra, Mindenhatónk hitványára. Virágkarvaly fölragadta, tűzkakas-dombra hullajtja. Eső, erdő, labirintus! Vérharmatos farkasvirtus űz, – s a felhők arcán szemöldök a láz-szivárvány.

Rányomja Isten súlyát az árnyékra – lepkerezgés : embrió Ránehezül arcom a hófehér házfalra – alkonyizzás : imágó Elszürkül a fájdalom – belereszketek Pókfonál-gyűrű a

Vasi Ferenc Zoltán: Fiamnak II. Kicsi rókám, lepketánc! Három álmon fogantál. Három szalma, lobos éj – szívemhez pörzsölődtél. Kicsi fecském, három nyár! – tőlem úgy

Sok terved legyen, mint fának levelei, súgjanak, érintkezzenek össze, rejtsék az érlelődő gyümölcsöt, legyen az alma, körte, szilva, barack. Gondolj a télre, mikor hiányaid lesznek,