Kategória: Varga Dávid

A ketyegés rám terítette cinkfehér lepedőjét. Hangok, zörejek. Dobhártyámnak ütköző monoton hanghullámok terelnek verseim utolsó mondataihoz. Vajon meddig tart az utazásunk? Az elmúlástól való félelem

Magam mellé álmodlak. Még az illatod is érzem, még a bőröd is érzem. A simításod, a tested melegét, ahogy libabőrben fürdőzik. Hosszú fürtjeidben eveznek ujjaim,

(1) Múzeumi magány. Nem látogatott kiállítóterem. Francia reneszánsz vagy ókori görög? Én itt vagyok és hallgatom a tárgyak suttogását. (2) A szobrok szürkés mozgását imitálom,