még mindig fel tudom idézni annak a buszállomáson kéregető de pár éve már halott bácsikának a jellegzetes gesztikulálásait vagy hát előadásmódját ahogyan szokása volt odacsapódni
hisz már elfogadtad szülőhelyed a mindig kedvest a gyermekkori összefüggéseidet a fákba vájt évszámok hegét a puha arcú lányok tekintetét a lámpalázat és a lámpaoltást
tétován nézi egymást tetovált és tetoválatlan ha a tetoválatlanra tetováltathatna egy tetoválást a tetovált riválist teremtene magának nehezebben tudna kitűnni ha a tetováltról lemoshatná a
Bumm! Bolygó. Ősleves. Ózonréteg. Fotoszintézis. Majd ősrák, zöldmoszat, páfrányerdő, dinoszaurusz… Hogy is volt? Kemoton? Pánspermia? Koacervátum? Vagy másik mágia sejti sejtünk és mindhalálunk?
Jól élt. De tett egyszer egy gondatlant – s a szó azóta hiába… A lét szokatlan, ha nincs bocsánat, csak sűrű víz a test: tükör.
őszintén szólva ez tényleg igaz éjjelente kétszer-háromszor mivel a franciaágyunk egyik oldalán érintkezik a fallal ahová nemrég kénytelenek voltunk házilag gyártott falvédőt fölszerelni azért mondom
