Kategória: Vámos Hang György

így marad-ok. ha az az ok, hogy nyitva az ablak — vagy kinézek, ha a félszek, faltól-falig szédelgések hagynak, — vagy csak dőlve vak-magamnak, maga-magammal

fogyó hold vagyok sarlósodó fény-alak az eltakart tegnapok már csak bennem látszanak. bennem, mint kés a sebben, — egyre élesebben.

szóval. …– szóval csúnyát a szépre. színleg feketét fehérre, s a motiválatlan l(y)ó, — midőn úgy teszi, mint a kiégett feny vas-a-hó fedi –, s

(egy Guevarás pólóra..) álmomban utcakő voltam. üvegbúra és ravasz, furfangos védelem alatt kiállítva a Louvre-ban. valóságos (k)őrizetes, totem-tetem, ritka masztodon lelet. számom is volt, (hatvannyolcas

ki akasztott ide? miért függök e falon? nem hőköl senki se — hogy „… csizma az asztalon?” miért bámul a nép? a sok fénylő félcipő

/na, erre köss csomót./ csomóan vagyunk, csomóba verődve. csomót veszünk, csomót adunk-kapunk. csomót szeretünk, csomóan nem szeretnek. csomót szülünk, csomót nevelünk, csomósodunk mikor halunk, temetünk.

nem szedi szét, nem is rakja össze. simogatna, de nincsen más csak ökle. ha tartana, ha hajlana hozzám: magamból megránt s magába lök le. Szerelem,

(egy keserűpirula-szerű versíró verseny margójára) Kik szóltak. Hozzám. És válaszolok, mert pokoli a távol,            de hogy szóltál, már látszol, és

..gyógyszerelek..! poetika-patika (mottó: Pofon ütjük a közízlést!˝ /Majakovszkij/) itt lakik a…,                            

ok. igen, persze. csak öreg vagyok, nem hülye! …de, azért is alkotok, mert különben, mint Rembaud , tán’ a lábam rohasztani Abessziniába hajóznék nyomban, hogy