Kategória: Turcsányi Lajos

Okosságom másnak minek adnám, ha értelme annyi, mint egy falat a túlsúlyos gondolatoknak. Még egy mondat, még egy böffenés a nagy világra, és semmi értelmet

Nyelvem ostora húsba vájó igaztalanság, becéző szavakba burkoljon sok-sok mézes szó, vibráló tehetetlenségben szállongó újság címlapján névtelen sor vagyok, némán halkuló. Regényünk metamorfózisa szürkén tetszeleg

Mért vetted el hitem, mit alkottam szívemmel? az igaz ember ölelést, nem pofont érdemel, ha nehéz terhed, súlyos minden óra, minden perc, mint erdő sötétjében

Ha a szívem egy felnőttből lenne, nem kéne többé babakelengye, iskolában várnám a nap végét, csalódástól nem törne többé szét. Ha a szívem ezüstben fürdene,

Szükségem van magamra, meg – másnak rám. Másságom egy szükség, mely visszahat magamra. No, akkor nekifutunk még egyszer. A másság nem egy nekemség, mert nekem

Isten áldjon, mondhatnám, hogy szia, a három betű nem köszön vissza, Isten áldjon, induljon az élet, hiányában rossz éveket vélek. Isten áldjon, hová lettél lányom,

Látogatók, hűtlenül őszinték, őszintén hűtlenek, látogatók étekfoglalók, nyelvük ismerem, hangjuk a holdfény árnyékában holt. Csöndjük veszi bagoly rikoltása, surranó róka, nesztelen vadász, vándorpocok ellensége, társa

első nap az őrület határán kitérnek előlem a hópelyhek látják szememben a tüzet tüzet szüntess szerelmet irts szemek redőnye szorul versek szóról szóra jártak pórul

Gondolatom rég elhagytam, észrevettem dolgokat, aki másnak vermet ás az mindenkinél boldogabb? Ínszakasztó földdöntők, mederbe foglalt lábasok, földgörgető por’tévedtek, mivé lett a vágyatok? Egy tál

Gyufaként lobban a becsület az éjben, úgy érzem, mindent megtettem, de nem értem, a zord sötétség mikorra teremt létet? Érzés mellett vajon mit keres az