Kategória: Toth Yvett

Megidézzük egymást intertextuálisan, mint Seherezádé történetei. Eleinte kényszeredetten kapcsolódtunk, de a harmincharmadik mese végére megkedveltelek. Sosem volt kezdetünk, mégis érdekel a folytatás. Fűszeres bazárok, távoli

Fázom a fényben. Mai szagok voltak a tegnapi ruhámon. Minden mozdulat kizökkent a tudatomból. Egyik idegenségérzetből a másikba csapódom. Tapogatózva közlekedem a térben, hogy ne

Csontszáraz hullámok közt vergődöm egy légüres parton. Az egykori elektroszving nem jut át a hangszigetelésen. Centinként ajándékozom el magam a múltamnak. A jelenben pislákoló hologram

A galambbúgás nem érzi a világ szenvedését. A város halk moraja nem hallja a háborúk zaját. A hűsítően hömpölygő napfény nem látja az elnyomást. A

Szégyenkezve takarom el a mellkasom. Pedig van rajtam ruha. Mégis mintha mindenki a csupaszságomat figyelné. Tenyereim mögé bújtatok valamit… vagy valami hiányát. Bár ez a

Az álmaim egyszemélyesek, de téged beengednélek, a virágaim közé, a gyümölcsfáim odvába, a kerékhintámra, a fűszerkertembe… Egy illatos mentalevelet tépek a hegyéből, és gyengéden a

Mizújs?        Semmi, csak keresem önmagam. Hány kiló vagy?        Három évvel több a kelleténél. Hol dolgozol?        Az

Most szállok vonatra. Közben egy filmet nézek a szobámban. Megérkezem, szorosan átölelsz. Eszembe jut, hogy ki kell vinnem a szemetet. Mexikói ízeket kóstolok a kedvedért.

Megcsillan egy trombita karcos dallamában, végigsuhan a zongora billentyűin, belekapaszkodik a nagybőgő húrjaiba. Miért napfelkelte? Miért nem naplemente? Kérdezed a tollas fejdíszem és a Charleston-ruhám

Még érzem                a számban az alma ízét,                az olvadó húsom szagát