Kategória: Tóth Krisztina

Egyszer elkapták. Tanácstalanul körbevették, telitömték fűvel a bugyiját, aztán elmentek: ki se jött a fűzöld, egy hang a torkán, a kerék még mindig forgott a

Öreg volt az idő – óvatosan átcsusszantunk az út túlfelére, egy újabb ezredévbe, a járda tiszta jég, eldobott papírtrombiták és dermedt zacskók a földön. Hajnali

Apám a kisszobában hánykolódva csalja anyámat: egész éjjel a halállal fetreng. Nagyokat nyögve nyikorgatja az ágyat. Hallani, hogy a megtört lélek fogadkozik, mi- közben a

Egyre mélyebbre hív az álom hajnalra téved általában el aki este útnak indult egy ujjlenyomat labirintusában Talált hangok és rögtönzött fogalmak között bolyongva utcahosszat forgatja

Sohasem láttam a tárgyaidat. Reggeli inged a széken. Sohasem láttam a bútoraid körvonalát a sötétben. Lépni se, dőlni se hozzád, lépcső nélküli korlát.

Sietni kell, a lejtőn várnak este Vár egy kutya az oldalára fekve Felütött könyv, amiben csupa haj van Megtekeredve, olvasatlan Ott vár ő is, aki

zúgás lassítva gördül át a szőnyeg négyzetén a szűk szobában matrac hátizsák kőkandalló a tűz nem ég öblében újságok cipők vázában egy papírvirág bejön hozzám

nem kívánok tetszelegni jókat okosat mondani mégis érzem valami hiányzik belőlem mindegy mikor s miért mint az is mindegy mikor fekszem a zuhatagra esem bűnbe

Fogadjunk utazó ez is szemöldökéről látni furcsa arcában erdő és keréknyom avarfust ősz ki tudja lehet hogy vizen jött igen kormányzott vikingszőke fényben vitorlavászon reggeleknek

Én, aki lassan járok, és hamuzok a szürke vízbe, fogalmam sincs, mit is kívánnék, tényleg legyen-e teljesítve, ami tört lett: egészen, másként kéne-e még? Ha