Tóth Gabriella (Toga): Lélekemelő
Valami baj van, ez tisztán kivehető. Rokkant parkolóba álltunk jónéhányan. Véletlen volt- e, vagy szándékos cselvetése a létnek, nem tudni. Mint veszett kutyákat kerülnek, és
Valami baj van, ez tisztán kivehető. Rokkant parkolóba álltunk jónéhányan. Véletlen volt- e, vagy szándékos cselvetése a létnek, nem tudni. Mint veszett kutyákat kerülnek, és
Kopott kaptató, és fényesre sikált lejtő. A máz mögé bújtatott kétértelműséget csukott ajtóra öntik, míg mögötte aszottak, kipukkant buborékot seprők gyűlnek.
Végig kíséri a perceket és hol lázadón, hol durván, hol lágyan érint a légnyomás különbség. Áramlatok. Felkavart sivatagi por fekete mocska tapad a lecsupaszított, szinte
Habpatronnal picike nyomás, és díszpárnaként puhán ring a kávé tetején. Aztán tűzre fekszik, vagy meleg bőrödön sisteregve hív. Égre mászik, és báb – árny feszül
Esik. Mennyire más most ez. Esik. Nem csupán egy kedvetlen, hideg nap: megtelik belsőséges csenddel. Valami nyugtató dallam szól minden cseppben. Talán ez a boldogság?
Nem győz eleget hallgatni, és sejtelme sincs, hogy a folytonos kárhozatra ítélt létből hol lehet kiszállni, mert hiába a napi parancsba adott, elfáradt mosoly, titkolt
Nem a már megszokott, ismert, begombolt lelkű, fóliába csavart élet, nem az önmagába forduló ajtó, mely forog tengelye körül, de a röppálya mindig ugyanaz. Maradsz
Megkeresi. Ígérte, partra száll majd, és horgonyát ledobva, megkeresi. Úgy találta, hogy nem találja már évek óta, és a bugyogva szaladó folyam csak nehezíti a
Eddig nem vettem észre, valóban. Az utcán is rendszerint elmentem mellette, sajnálom, nem figyeltem. Folyton azon idegesítettem magam, hogy miért tesznek úgy az emberek, mintha
Szólni merni! Talán ez az egyik legfőbb dolog, amikor fesztelenül, érdek nélkül ömlik a szó, és megtisztulsz általa, beavatsz és beavatódsz, mélyről jövő titkokat súgsz,
Varázsos táncok éjszakája volt. Harmattá dermedt páracseppeken lágy szél kúszott felém és átkarolt, csillag alá bódult az értelem, ezüstcseppekbe oldott szirmokon játszott a fény, és
Nagyanyám fejkendőt hordott. Ha bánata volt, szorosra kötötte az álla alatt. Néha feketére cserélte, olyankor nem szólt senkihez, kiesett kezéből a tésztaszűrő, és a vizet
Már levelek fedik el nyomainkat, régi padunkon az ősz szele jár, volt szerelem csituló szava ringat, messzire szállt heve ím tova már. Lassan enyésznek az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.