
Tóth Gabriella (Toga): Lélekemelő
Valami baj van, ez tisztán kivehető. Rokkant parkolóba álltunk jónéhányan. Véletlen volt- e, vagy szándékos cselvetése a létnek, nem tudni. Mint veszett kutyákat kerülnek, és
Valami baj van, ez tisztán kivehető. Rokkant parkolóba álltunk jónéhányan. Véletlen volt- e, vagy szándékos cselvetése a létnek, nem tudni. Mint veszett kutyákat kerülnek, és
Kopott kaptató, és fényesre sikált lejtő. A máz mögé bújtatott kétértelműséget csukott ajtóra öntik, míg mögötte aszottak, kipukkant buborékot seprők gyűlnek.
Végig kíséri a perceket és hol lázadón, hol durván, hol lágyan érint a légnyomás különbség. Áramlatok. Felkavart sivatagi por fekete mocska tapad a lecsupaszított, szinte
Habpatronnal picike nyomás, és díszpárnaként puhán ring a kávé tetején. Aztán tűzre fekszik, vagy meleg bőrödön sisteregve hív. Égre mászik, és báb – árny feszül
Esik. Mennyire más most ez. Esik. Nem csupán egy kedvetlen, hideg nap: megtelik belsőséges csenddel. Valami nyugtató dallam szól minden cseppben. Talán ez a boldogság?
Nem győz eleget hallgatni, és sejtelme sincs, hogy a folytonos kárhozatra ítélt létből hol lehet kiszállni, mert hiába a napi parancsba adott, elfáradt mosoly, titkolt
Nem a már megszokott, ismert, begombolt lelkű, fóliába csavart élet, nem az önmagába forduló ajtó, mely forog tengelye körül, de a röppálya mindig ugyanaz. Maradsz
Megkeresi. Ígérte, partra száll majd, és horgonyát ledobva, megkeresi. Úgy találta, hogy nem találja már évek óta, és a bugyogva szaladó folyam csak nehezíti a
Eddig nem vettem észre, valóban. Az utcán is rendszerint elmentem mellette, sajnálom, nem figyeltem. Folyton azon idegesítettem magam, hogy miért tesznek úgy az emberek, mintha
Szólni merni! Talán ez az egyik legfőbb dolog, amikor fesztelenül, érdek nélkül ömlik a szó, és megtisztulsz általa, beavatsz és beavatódsz, mélyről jövő titkokat súgsz,
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.