Kategória: Tornai Xénia

Megfeszített lelkem lóg egy tört kereszten. Én Thébai szülötte nem voltam soha. Bátyámat kezemmel földbe nem temettem. Kreónnak panaszra nem volt hát oka. Én, a

Az esti fény, mi fenn lebeg a hullám taraján, A harmatcsepp a fű hegyén, az álmos délután, A néma köd, ha kél a hold egy

Baranyi Ferenc 87. születésnapjára Amíg csupán egy pólya terhe voltam, A létezésnek minden titkait Te már kutattad, elviselve szótlan, Hogy égnek árnya földre nyúlik itt.

Alszik a kert. Az ég dereng. Még csend honol e hajnalon. A föld pihegve szendereg, És harmat ül az ágakon. Zizegve száll egy kis bogár,

A tenger arany homokkal mossa létem partjait. Alatta évezredek hordalékát sűríti csillogó kristályokká a hullámverés. A morajlás szívem dobajával lüktet egy ütemben. Ujjaim között pergő

Ott kinn ősz cseperész: a füzek kusza árnyai nyúlnak. Lenn, a Dunán tarajos karikák buja fényköre reszket – Gyors foganás s a halál szorosán utolérni

Az Idő fogatán lovai gyeplőjét      fél kézben tartani embernek nem lehet: féktelen vágtájuk tajtékos hevében      felszánt az égbolton napfodrot, felleget. Véreres

Önhitt vagy. Alkotásom és tévedésem egyben. Piti, kis almatolvaj! Te küzdesz? Ellenem? Kit még a kígyó is? Mit sem tanultál az évezredek alatt! Először az

Bence fiam 24. születésnapjára Tudd hát: mindig éltél. Kezdetben te voltál az űr éjsötétje a nagy bumm után. Féktelen erővel ringó égi bölcső – s

Gulácsy Lajos Paolo és Francesca c. képének igézetében Paolo, kertkapum ma nyitva vár rád. A kis lugasba vonjon ifjú vágyam! Tekinteted szemem beissza lágyan, S