Csöndköntösöm mélyén hallgat egy dallam. Hívtam, jött is, Nagy karimájú felhőkalapban. Nem láttam már oly rég. Lombkabátja gombjai kék színű ég. Vállain három picinke cinkefiók,
/ visszaálmodás a tökéletességbe / Hamu. Por-lét. Torkomra forrt levegő-ég. Fájdalomba, gyönyörbe, mindig búcsúzunk, búcsúzunk örökre. Így élünk, de élünk. Kegyetlen, kegyes áron. Törve, olvadva
Hunyorgó magány, vártalak. S, hogy itt voltál, Tenyerem őrzi utadat. Őrizője voltál a mindent elemésztő éjnek. Tétova, Lassú léptek. Ásító kapuk tornáca. Kezdete van a
Magamra maradtam. Formátlan, égszerű tiszta alakban… Most varró tűhegyek öltögetnek daróc-testű, bogas köteleket. Horgas kampók, rozsdamart pengék hasítva, vágva formálnak sosem született hús-vér emberré. Hajammá
Kong, kong a harang távol, Hantokon surranó Áldó álom, Árnya-szegett kései árva, Emlékem végtelen járása, Zúgó folyamként töri át Szívemnek belső templomát. Árva árnyak táncát
… tudatmélysötét alakok/: formálódsz. Merengve egy láda kincsen, a nincsen. Füvek futnak vágtató lovak patái alatt. Azt hiszem, a versben havazni kezd. Ősszel lassan hullanak
Mindenekelőtt kiemeltem a fő témát, erős fénybe raktam az arcot, és ehhez az arisztokratikusan fölényes ábrázoláshoz egyszerű és semleges hátteret raktam. Később sötét és zavaros
a hajnal bóbiskol vállamon csőréről csurgó gyöngyöt ringat téged lopott meg vagy engem téged sirat-e vagy engem varjútollaira fekszem Istenét emberét káromolja kertjében teérted énértem
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
