Kategória: Tim Mariann

Hétköznapok rajából érkezem végtelen hóban kihűl a zaj. Lámpafény hajlik a fák vállára, éhezem álmotok, mi csodát akar. Nevetéseink gyökérré nőnek, összefonódva kötélként tartanak. A

Nagyanyám rókabundája alá tuszkolom, aminek még mindig öregasszony szaga van, beszorítom a parfümös bőrönd mellé, így nevezte, mert külön üvegcse volt benne a kölninek, szappannak

fűtött madártest az őszi nyár még ível a bennünk felmerülő kérdés válaszok fölé való zörgő porban fürdik a poloskaérlelő nyárutó ma még a fán lóg

úgy kellett őket keresgélni a ház előtt kiszabadítani cérnagyökerüket a kérges földből lent a fűszerkertben lépésenként egyet sorban négyen ültettünk el nyolc bájos fenyő baba

„Ha az ember sokat álmodik, gyorsabban nő.” (Émile Ajar) szatyraim a hatodikra gyalog cipelem napra nap tanulok mind egy kérdés körül liftezni csak az üres

„Ain’t no hangman gonna” /J.Hendrix/ Hey Lecsoe, mit csinálsz a fűben fekve? Lecsoe, mit csinálsz ott, némán fekve? Megöltem magamat, most nyugszom békében nyugszom a

megfürdetlek a gondolataimban összemosom vonásaidat a vágyaimmal a ki nem mondott szavak fel nem tett kérdések kioldanak belőled valami lényegit ami semmivel sem helyettesíthető érzeni