Kategória: Tarjáni Imre

Azt súgják a tanúhegyek; nehogy hamis tanú legyek. Ha még maradt szavam, vigyem ha kimondom igaz legyen. Pénzért ne adjam senkinek s „majd eltemet,ki eltemet”.

rücskös estéken ócska szeparékban üres poharak füst és asszonyillat kábított kéjesen azt ígérted eljössz elviszel de nem jöttél sosem ott ragadtam most is ott vagyok

Idegesít, ha már az első leírt szó közismert. Ilyen a nyár, a köd, amely éppen alászáll. A szépség, amit folyton dicsérnek. „Isten sem alkothatna szebbet,

a kereszténység – nem lett jóság a kommunizmus – nem lett jólét ki ígér megint újabb üdvöt s jelöl ki más irányt? szárnyaltunk bukdácsoltunk- buktunk

elmaradnak jóakaróim cserélődnek a jelmezek; egyenruhák reverendák aprópénzért zsebbe nyúlt „tenyér” kajára és piára kilábaltam én a „népségből a nép fia” nem lettem altiszt haramia

mi kezdődött el és mi folytatódik? mozgás van az már bizonyos! de a cél – mint mindig – hiteltelen nem is kell ismerni a célt

Duzzogva lóg a bőregér odvas fehér kövön és nem köszön. Sajnálom vén legény ha bánt a fény, ne zsörtölődj nagyon. Lement a Nap már itt

Minden bölcsesség és tapasztalat ősi írásokban „fészkel”. Mi csupán PONTOCSKÁK vagyunk egy monitoron.