Keresés
Close this search box.

Kategória: T. Fiser Ildikó

T. Fiser Ildikó: Bocsáss meg

A legnagyobb vétkem e földön, hibáimmal élni szüntelen, szeretteimet megtiporva, áll előttük lelkem, meztelen. Bocsáss meg nékem és a sorsnak, hogy életedbe beléptetett, nélküled kevés

T. Fiser Ildikó: Üzenet

(József Attila emlékére) Tanítónak szánt engem a sors, átadjam mindazt, mi gondolat, ’fura ura’ szavától szegény sor lett, életem örök ítélet-otthona. ’Horger Anatal’-ok végig kísérnek,

T. Fiser Ildikó: Valami elveszett

– avagy Karácsonyi Káosz – Kicsi, nagy vagy közepes? Élő, vágott, műremek? Zöld, fekete vagy fehér? Kinek, melyik, mennyit ér. Halat vagy húst? – és

T. Fiser Ildikó: Önpusztításunk

Szívünk dobban éltetőn, szabadon, Lelkünk szárnyalása a végtelen. Testünk mégis börtönbe zárva, Ajándék-életünk leéljük élettelen. Építjük erős várainkat egyre, A napfény útját díszes rácsok szelik.

T. Fiser Ildikó: Múltból lett jövő

Múltból lett jövő? Te esztelen! A jövő folyik bele a múltba, halkan, nesztelen. A jelen pedig, e lélegzetnyi pillanat, tovatűnik, mint törékeny fény, mint zúgó

T. Fiser Ildikó: A múlt üzenete I.-II.

T. Fiser Ildikó: A múlt üzenete I. (emlékezzünk a Nyugat költőire) Jövőbe zárt büszkeségem a múlt kövét tapossa, Fátylával a mulandóság testem elborítja, Ám a

T. Fiser Ildikó: A MŰ

Keménykalap, krumpliorr és nyúlcipő, Naposcsibe, kert alatt a fű se nő. Tengeri a kocsiszínben télire, Távkapcsoló gyerekkézben bölcsibe. Atombomba, génsebészet, mikrocsip, Csinált sztárok, barbi-nők és

T. Fiser Ildikó: Hontalan kor

Hajnal hasad, vagy megtörik, borúlátásom küszködik, derűmmel. Hegyek ormát még láthatom, csupán álom e nyugalom, mezőkkel. Hol vagy vérem pezsdülése, akarnok újraalkotás erő? Patak frissítő

T. Fiser Ildikó: Látom a Semmit

Látom a Semmit az arcokra írva, szemekben égő kín ragyog, menetelek a sorok közt, némán, lelkem oly mélyről sajog. Semmit látok, mégis keze-lába, hova mehetnek

T. Fiser Ildikó: Hiányzol

Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a