Kategória: T. Fiser Ildikó

A sírás a gyengék szenvedése, az erőseké a csendes magány. Ha a fájdalom könnye csak fojtogat, de nem tör a felszínre utat, úgy bánatod nem

Hőség verejtékében úszó képzetek, Tenger hullám hordaléka terhetek. Múlt bajára gyógyírt kérő holnapok, Fásult arcok, fájdalomba sajgó tagok. Hol szeretetben a gyűlölet füstje kavarog, Nem

A legnagyobb vétkem e földön, hibáimmal élni szüntelen, szeretteimet megtiporva, áll előttük lelkem, meztelen. Bocsáss meg nékem és a sorsnak, hogy életedbe beléptetett, nélküled kevés

(József Attila emlékére) Tanítónak szánt engem a sors, átadjam mindazt, mi gondolat, ’fura ura’ szavától szegény sor lett, életem örök ítélet-otthona. ’Horger Anatal’-ok végig kísérnek,

– avagy Karácsonyi Káosz – Kicsi, nagy vagy közepes? Élő, vágott, műremek? Zöld, fekete vagy fehér? Kinek, melyik, mennyit ér. Halat vagy húst? – és

Szívünk dobban éltetőn, szabadon, Lelkünk szárnyalása a végtelen. Testünk mégis börtönbe zárva, Ajándék-életünk leéljük élettelen. Építjük erős várainkat egyre, A napfény útját díszes rácsok szelik.

Múltból lett jövő? Te esztelen! A jövő folyik bele a múltba, halkan, nesztelen. A jelen pedig, e lélegzetnyi pillanat, tovatűnik, mint törékeny fény, mint zúgó

T. Fiser Ildikó: A múlt üzenete I. (emlékezzünk a Nyugat költőire) Jövőbe zárt büszkeségem a múlt kövét tapossa, Fátylával a mulandóság testem elborítja, Ám a

Keménykalap, krumpliorr és nyúlcipő, Naposcsibe, kert alatt a fű se nő. Tengeri a kocsiszínben télire, Távkapcsoló gyerekkézben bölcsibe. Atombomba, génsebészet, mikrocsip, Csinált sztárok, barbi-nők és

Hajnal hasad, vagy megtörik, borúlátásom küszködik, derűmmel. Hegyek ormát még láthatom, csupán álom e nyugalom, mezőkkel. Hol vagy vérem pezsdülése, akarnok újraalkotás erő? Patak frissítő