Kategória: Szűcs János

nedves combok tüköroszlopok tövükben fodros kráterajkak testcsilláma vízüvegláva a szobát átjárja húspára szádat valami fémes íz ágyéktól ágyékig orgazmusvágy részegít az idő tollát veszti hazudod

(A meghasonlottság éneke, slóka-ritmusban) Zarathustra im-így szóla: tíz év hegyi magány után, feloldódott makacs csendem. A kopár hegytetők felől baljóslatú szelek keltek. Elhagytam megszokott hazám,

A redőny résein át fény festi szobánk falát. Mezítelen bőrünket árnyak kései szabdalják. A kéj ideghálózatán átsuhan a borzongás, a testmelegedben rejtőző elektromosság. De ebből

Tudatalatti kazamaták mélyéről az ösztönök szénrajzai behálózzák a fehéresszürke agyvelő barázdáit Vergődő hernyótestben hibernált pillangólélek ködképe dereng így álcázza magát az emlékezet Zöld penészbolyhokat növeszt

„Ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van, és ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van.” (Tabula Smaragdina) Porcelánfogak zajában, villanó vakuk kereszttüzében, ordasok között,

A Semmiből rebbent elő, idő előtt; minden sugaras szerelemtől gazdag, nyolc végtagú, gömböc, androgün magzat; isteneket vörösre bosszantó előd. Ám Zeusz haragja villámként lecsapott, s

Utazom a téridő Möbius szalagján, körülvesz a végtelenített világ. Itt, ahol állok nincs idekint. Ott, a túloldalon nincs odaát. A Föld is idegennek tekint, tótükrében

Az orosz-ukrán háború előérzete Sérült idegek vetítővásznán szentjánosbogár-sziporkák tűztáncával játszik az elme. Hold helyett a helye: fekete hold kel fel, űrben az űr. Hiány a

Óceánt érzek, sós ízekkel szeleket. Fantomhullámok ringatnak, ez részegít. Úgy tűnik, hogy partot érhet a szerelem; ez csak képzelet, mit az elme közvetít. A háttér

(ideg…) Tüskéket növeszt, megmérgez egy sebzett gén, csigolyák közé szorult ideghúrja csalánozó sejtekkel telt medúza; a fájdalom, a kábulat vadhúsa: nincsen idegsebész, aki kimetszhetné. (csont…)