Kategória: Szente B. Levente

vannak még nyomok, tüzek, jelek, kiengesztelések, égbe-fejbe nézők, sötétet, fényt lekopogó mindentudók, hogy a fa, a fához, és kő, a kőhöz legyen mérve – itt

Álmomban, valahol elaludt kabátod. az üres fogasok között, csak egy árva esőernyő maradt utánad. mi lesz, ha eső ver? megfázol, tán eltévedsz és valaki bántani

amikor a rózsák álomba merülnek és mint a tejfehér köd lassan kavarogva búcsút intenek belepik a vérző leveleket amikor már lemarta a rozsda ősz tincseid

(mostanában hogy hívják édesanyánkat a történészek? – és meddig gyötör álmaimban tovább, egyre idegenebbül) miért nem tudjuk hányas számú álruhát viselünk ha már álarcot teszünk

üzenném azért nincs okunk panaszra végig szórakoztuk azt a csöppnyi időnket hetykén úgy legényesen nézzük csak – hova jutottunk így dölyfösen híre jött nagyon rég

álmodtam álmomban álmodom hogy álmodok – hogy bezárt a krematórium előtte lángoló halottaskocsik álltak rendre egymásután sorban koszorúk és rózsák és emlékek a földön szanaszét

Szente B. Levente: Eltévedtünk – úgy véled rétek illata, madarak, tücskök, csigák beszéde jön, hiába, nem érti senki se ott csörgedez ereinkben, gyomrunkban pillangók rebegnek,

(életútjaink közös metszőpontjai elé, Dancs Rózsa születésnapjára, Erdélyből!) egyszer egy teljesen vak kisfiúnak füzetébe belenéztem éppen angyalkát rajzolt életemben nem láttam még olyan könnyedén lebegő

„ahogy egy analfabéta aláír egy dokumentumot, amit nem ért.” – Ilya Kaminsky: Özvegyember c. verséből annyira nem értjük önmagunk hogy egymásra neveket aggatunk *** ősszel

amikor már tűzzé lobbantottak ott hagytak magamra most félnek tőlem – *** számíthatsz rám mondta – ismerlek és több mint barátod vagyok másoktól tudom mikor