Kategória: Salánki Anikó

Gyalog tette meg az utolsó két megálló közti távolságot. Ennyi mozgás kell, biztatta magát, mert az utolsó méterek már nagyon elfárasztották. Nekidőlt a falnak, de

Az öregasszony sokáig állt minden reggel az ablakban. Nézte, ahogy a földszinti lakók kirohannak a kapun, be nem csuknák rendesen. Ezek után mit várjon az

Az utolsó munkanapján bejárta az épületet, átment a függőfolyosón, az ötödiken beszállt a liftbe, és a mindig rohanó emberekkel teli földszinten is eltöltött úgy tíz

Salánki Anikó: Mama nem süt és nem köt Megint lekéste a buszt. Még látta a hátulját, meg ahogy okádja a füstöt, na, ide is elkelne

Nem volt a városban már harminc éve, vagy talán több is. Itt született, de soha nem érezte magáénak a porban-sárban fürdő alföldi kisvárost. Persze gyerekként

Reggelente szerette nézni a kertet. Kicsit elvadult, de neki így tetszett. Mindkét szomszédja a tavasz elmúltával fűnyírózott hétvégén, felváltva vagy kánonban, egészen késő őszig. –

– Minden tér pocsék – morogta Zsiga csak úgy maga elé, a többiek persze oda se figyeltek. Csak akkor szóltak egymáshoz, ha kértek egy staubot.

Óvatosan bújt ki a dunyha alól, meztelen talpát sütötte a beton, pont a kis szőnyegre ritkán tudott rálépni, hisz hajnalban koromsötét volt. Persze ha majd

Élete legrosszabb napja az volt, amikor Jutka elment és magával vitte Kisjutkát. Három éve történt, októberre akarta fordítani a naptárt. A konyhában lógott a falon,