Amikor egy széttört világ szilánkjai, idejét bennem sejti, késik a lét, felejti énekét. Hamvaiban letűnt lelkek nyomai, Istenek útjában, új fáklyák tüzei. Tűzhányók gyomrában új
Mikor rejtve marad a szó, és csak hitet kérve jó, ragyog a lelkem, szárnyalni lenne jó. Távoli akkor a végítélet, sorsára szabott minden élet, elveszettnek
Szavakban álló léptek, kitakart képzetek, kísérnek. Árnyékot vetett szép ígéretek, állnak sorban és csak kérnek. Ezek csak szavak, méltatlanok és zavartak. Fájó az ébredés, kitartó
Mikor földre szállt angyalok kergetnek, megáll az idő és a lélek. Távoli hangok, zajok, léptek, közelednek, földi gépek. Eltaposnak, nem kérdeznek. Szavaidat isszák ismeretlen mémek.
A létezés határán az elmúlás vár, az árnyékban felejtett én, új arcra vált. Karcolják reményeim oszlopai, távoli fények, emelnek hitet rejtett szenvedélyek. Minden mi bennem
