Kategória: Rigó Tibor

Rigó Tibor: Magamról csak ennyit

Sok dolog történt velem azóta is mi óta rájöttem hogy elvagyok én így magamban nem kell csoport sem barát aki barázdákat kapar a nyakamba miközben

Rigó Tibor: Hazajáró

Mint a hazajáró lélek gondolatom oly gyakran járja be a temetőt körém gyülemlenek mind az emlékek minden ami volt azelőtt és minden amit még a

Rigó Tibor: Mintha már

Mintha már szakadt vásznat dobtak volna az égre és alatta bujkálna a napsugár fakul már az ég azúros kékje szürkébb lett minden délután levelek hullanak

Rigó Tibor: Sokáig még sehol sem bírtam

Sokáig még sehol sem bírtam sodródom mint a széltépte falevél minden útelágazásnál megálltam rettegtem a bizonytalant lépteim nyomára ráhasalt a tél átléptem bár önmagam hogy

Rigó Tibor: Önmagam maradtam

Tettem-e valamit vagy csak keveset életem során honnan is tudnám hát mi az mi sok és mi az mi másnak még kevés hatvankét év görbíti

Rigó Tibor: Néha még

Néha még rólad is álmodom esőt fakasztasz a ragyogó nyári égen vagy épp elém jössz olykor a járhatatlan utakon ha rozsdás börtön láncainkat lemarják a

Rigó Tibor: Nem is hinnéd

Nem is gondolnád hogy milyen gyorsan ér ez az egész itt véget ma még volt bársonyos üde hajnalod ám a nap majd a vérével festi

Rigó Tibor: Elveszett kincseink

A börtön a rabság tudható nem a mesék világa tudjuk mind mi már kik voltunk önmagunk penészes falai közé bezárva csendes tanúnk rá a mindenható