Kategória: Polgár Vera

1. Élelmiszerbolt Szürke kabát, amolyan egérhez illő. Apró egérszem vastag szemüveg mögött. Riadtan figyeli a pénztárgépet. Ezerkettőszázhúsz, ezerhatszázötven, kettőezerkettőszáztíz. Fekete pénztárcából összegyűrt kétezres, egy kétszázas

November hetedike… Volt idő, amikor sokat jelentett. Ma már ugyanolyan nap, mint a többi. Gyerekkorában az apja azt mondta, nézd csak, fellobogózták a várost a

– Figyeljetek, tyúkeszűek! – rikkantotta egy nap a szemétdomb tetejéről a kakas. A tyúkok mind odasereglettek köré és fejüket félrefordítva pislogtak felfelé. – Mától kezdve

Végre nem kell fűteni, gondolta a férfi, és kigombolta a ballonkabátját. Végre eltehetem a pufikabátom, amiben olyan vagyok, mint egy zsák krumpli, gondolta a nő,

Hárman mennek a fáért, a férfi, a nő és a gyerek. Midig így volt ez, sosem mondták a kisfiúnak, hogy majd az angyalka vagy a

– Csókolom, Ágika, tud ma fogadni? Kellenek a kezecskéi. – Négy óra, ha jó lesz, Gyimes úr… – Remek! Csókolom. És tudja… reziliencia… Ági elmosolyodott,

Novemberben hamar sötétedik, és a falu végén a lámpák csak imitt-amott égnek. Hat óra után olyan csend és feketeség ül az apró házak felett, mintha

     Viola először megijedt, amikor észrevette, hogy magában beszél a lakásban. Később lassan megszokta. Amióta Iván meghalt és nincs kivel megosztania a gondolatait, csak

Már csak két közös dolog maradt az életükben: az emlékek és a bot. A többivel külön-külön küzdöttek. Hosszú délutánokon a kis szobában üldögélve, minden nap

Hogy mi volt a szakítás oka tizenöt évvel ezelőtt, arra nem emlékezett egyikük sem. De arra emlékeztek mindketten, hogy hatalmas, mindent elsöprő, mindent felperzselő, a