Kategória: Petres Katalin

Dermedt dunna alatt a táj, rajta hófehér hólepel szikrázón telet muzsikál. A kályha dalt duruzsol bent. Éles kontúrozott ágak eget szurkálnak kopaszon, a didergő dértől

Hányszor a diadal mámorában fürdött pillanatnyi győztes? Pilátus kezét mosta boldogan, szakálla lobogott az elégedett farizeusok hadának. Lapítottak a cinkosok. Krisztus győzött mégis, tisztult a

Kosztolányi Dezső 10 legszebb szavára (gyöngy, láng, sír, szív, csók, Ősz, szűz, kard, vér, anya) Mint gyöngy, gurul eléd a pillanat, lobban a láng, a

Virágcsokorral a temető felé baktatok, bennem a gyerekszív furcsán dobog: kamillás páragőzt idéz az őszi köd, náthámat könnyítő gondoskodásod, jóságod fénylik, mint igazgyöngy. Bárcsak hallhatnám

/Kányádi Sándor versére/ „Valaki jár a fák hegyén…” Érintésére rügy fakad, virág, levél, gyümölcs ígéret. Dúlhat háború vagy járvány, az örök körforgás megmarad. Valakinek járnia

Szívem alatt hordtam, most szívemben őrzöm… A szíve alatt hordott, most szívemben őrzöm… Hat név három síron. Hat különböző sors. Közel a temető, csupán tíz

Mozdulatlanná vált jegenyék a gyásztól ordas gondolatok. Átfagy tőlük a lélek. Tüzes, belső könnyek bölcsője a megoldhatatlan elfogadás. Megreped minden törekvés a felszín elsimítására, mint