Kategória: Payer Imre

Odafenn a körfolyosó csendjét mesebeli tűzfal határolja. Lámpa piszkos fénye a lépcsőházban. Kopott lépcsőfok. Hány korszak léptei koptatták? Majd berobban a pirosló ünnep! Kitágul felfelé,

Itt van. Figyelj jól. Rejtve mutatkozik. A szürke reggel kockahidegben áll.      Öröke állókép. Cikázva            átrohanó, kusza zajszeletben.

Lefüggönyözött garzon mélye. Leszbikus félhomály. Noé, a paradicsomhal felalá úszik a világháborús akváriumban. Pöttömpicur, a neurotikus törpepapagáj alumíniumkalitkában tépdesi tollát, hörpint tálkájából. E., a hatvanöt

Hol vagytok, ti régi betonfalak? Porosan szilárd, dísztelen tömbötök búcsútlan hova lett? Emelhetetlen súlyotok lepkeként repült el az akkori figyelmemmel. A személytelenül közvetlen, szürke zugok

… nem égi, égen túli. Hiányzó teremtés-alkatrész, prémiumkörnyéken lejtmenet. Darabos mozdulatok utcákon épületekben. Út és út melletti fákon a virágzó lombok változatlan egymásutánisága mechanikus ragyogásban.

Mintha köszönnének a pipacsok az autóút mentén. Igen, az ő hajlékuk itt van. Ahol átsuhan, átrobog mindenki. Perctöredékre. Aranymorzsás napfény. Rojtos-vörös a felhő. Ég az

Alig vánszorog. Múlt terrier-évek. Őszülő csimbók bunda júliusban. Tappancsát tovaemelné. Lehuppan. Majd hurcolja a test szerinti élet. Törzs terebélye, töve egyre hívja. Szagolja körbe aprólékosan.

Kaján vigyorral bősz ördögfi súgja: csitulj, idült, légy lassú sorvadás – Nem lészen többé vicc se geg se sutka, távolba halkul, ring a híg hommage.

Szultánomat én még sose láttam, janicsár vagyok, peremen: lét-deliráltan, janicsár. Vak prés, ami van, semmi tanulság, janicsár. Hörgés az időm, szétköpi múltam, janicsár. Emlék, amitől