Kategória: Pataki Anett

Gőzös éjszakák, nyirkos reggelek, néha meghalok, van, hogy felkelek. Bajuszos holdak, véreres napok, néha adnom kell, és alig kapok. Némák a célok, sistergő utak, szomorú

– Kotoba no Haoto – Poros könyvek sorakoznak kopott, szúrágta polcokon, közöttük egy makett-osztag veszi dőlésüket zokon. Sárgul a papír a perccel, mit elüt az

Ablakai felett szép tető, sárgásvörös cserép vonja be, hollandi háza magas, karcsú, ott lakik Lady Watanabe. Az erkélye faltól falig ér, míves korlátai vannak-e? csak

Fagyos földbe vájják éles csőrük fekete madarak. Ólmos testű felleg zárja tőlünk a lágy napsugarat. Hosszú ez az ösvény; aki rátér, az magára marad.

öltönyös lábak sora toporog a sétányon néha egy bot, kerekek, egy rágóba tiport álom és a feketék között szín villan egy bokán egy boldog zokni

Az éjjel hazafelé mentem és amilyen a formám, eleredt a fránya eső az utolsó száz méteren. Nem volt nálam ernyő, így kisvártatva a pára úgy

üresen lógnak a vállfák, azt hiszem, már elmentél; üres a szekrény, a fiók, az ágy, de a falon, mintha megelevenednél: ott maradt az árnyékod, mint

billogát süti rám a Nap ahogy egy lélekvesztőn tekerek megégetve, kifulladva nyomvonalam sötét vérerek keszekusza hálója s minden szálon festett jel emléked egy szlalombója melyet

Kondenzcsíkot lőtt az égre, aki gyűlöli a hajnalt; kevesen maradtak élve és mind többen meghalnak majd. Tüzek gyúltak a nap alatt, felégették a mérgeket, s

el nem sírt könnyek szívódnak a szaruhártyába éhesen issza a sót el nem olvasott könyvek sorakoznak stelázsikon nem lelik az olvasót soha el nem indulók