Kategória: Parti Nagy Lajos

Mint háncspapucs, hogy mégse kőre lépne, oly elhagyott, oly megmozdíthatatlan, égnek mered már szúrós, pőre lépte a bőrkemény, kórtermi alkonyatban. Két rüszt, egy orr, egy

Ha ma éjszaka verset írnék, alvás helyett, mondjuk, a facsokoládépapírról írnám bizonyosan, a facsokoládépapírról, amely ha jól megszemlélem, ezüst terep, felülről bábszínházi kellék, tükör-görcs, happy-end-ország,

A Szív utcában minden este fát vág egy asszony, hitvány, tarka pongyolájában semmi teste, egy kés, egy bárd, egy tompa balta végén sikong, se kora,

Taorminában fönn a hold kimerevül az ének nyugszik a csendőrlaktanya nyugosznak a szirének ez az utolsó éjszaka amit már néven sem neveznek hüppögve sír a

Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház, hol majd a szellem megteáz, és megkávéz. S a test is. Ott éri majd nap is,

(spárgalé) Hedwig napján a szélre, holdra talán még volna is szavam, ahogy a trágyát viszi-hordja, s külön, kemény árnyéka van az ágnak és a sárga

A varjak őszi este messzi klottgatyák, időn, idényen túli meccs, hol labda sincs, a hold a mély talajban vállig, még nől a fű, hunyorgó hegye

(Képleírás krumpliért, egy Szécsi Magda képre) Akár egy mozgó képregény gyufásdoboznyi házai, kattog a vásznon fényre fény, teher-, személy- vagy kertmozi, futnak a fülkeablakok, pereg

(Nocturne Ch. M. oldalvizén) „szája árva, két morás, ab ovo csönd és elvonás, vízmélyi hosszú pá. Ezzel kezdődik el a néma hal. A két szeme

Bertók Lászlónak a hatodikon Tologatok egy vonatot, te raktad le a sínjeit. S ha épp a zizgő sín vagyok, te futsz át rajtam, mint ez