Kategória: Parti Nagy Lajos

Két trottli kéz, s bár mannikűrre futja, elmúlt a múlt, hol tíz sovány agár, ma már az ujj csak lusta pónikuttya, és csak tapirgál holdas

tejet fodroz a virradat tejet álmaink másfélszobás műanyagkilincsei csüggedten fénylenek kék-selyem díszpárnáit szertetúrva lemegy a hold mint egy lift ellensúlya elerednek a gyáridudák amiképpen a

Ha ma éjszaka verset írnék, alvás helyett mondjuk, a facsokoládépapírról írnám bizonyosan, a facsokoládépapírról, amely ha jól megszemlélem ezüst terep, felülről bábszínházi kellék, tükör-görcs, happy-end-ország,

„Mi kétezerben nem élünk, szegénykém” (Jékely Zoltán) Lám, élünk kétezerben, s túl lesz, lám, élve ezredünk, e jó kis ezred, bévül sűrű, dúlt szesz, kívül

Mint háncspapucs, hogy mégse kőre lépne, oly elhagyott, oly megmozdíthatatlan, égnek mered már szúrós, pőre lépte a bőrkemény, kórtermi alkonyatban. Két rüszt, egy orr, egy

Ha ma éjszaka verset írnék, alvás helyett, mondjuk, a facsokoládépapírról írnám bizonyosan, a facsokoládépapírról, amely ha jól megszemlélem, ezüst terep, felülről bábszínházi kellék, tükör-görcs, happy-end-ország,

A Szív utcában minden este fát vág egy asszony, hitvány, tarka pongyolájában semmi teste, egy kés, egy bárd, egy tompa balta végén sikong, se kora,

Taorminában fönn a hold kimerevül az ének nyugszik a csendőrlaktanya nyugosznak a szirének ez az utolsó éjszaka amit már néven sem neveznek hüppögve sír a

Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház, hol majd a szellem megteáz, és megkávéz. S a test is. Ott éri majd nap is,

(spárgalé) Hedwig napján a szélre, holdra talán még volna is szavam, ahogy a trágyát viszi-hordja, s külön, kemény árnyéka van az ágnak és a sárga