
Orosz Margó: Tengerparton
Végtelen kékségen keringőt jár a nap, csillog a szabadság fehér felhők alatt, testemet átjárja a béke nyugalma, messzi hegyek integető moccanása, köveken csapódó hullámok verése,
Végtelen kékségen keringőt jár a nap, csillog a szabadság fehér felhők alatt, testemet átjárja a béke nyugalma, messzi hegyek integető moccanása, köveken csapódó hullámok verése,
Fényre forduló tekintettel amint épp’ a tükörbe néztem, visszatekintett rám ősök sora, mély múltból – a kútból szép szavú írnokok, tűztekintetű tanítók mellett, délceg katonafiak.
Anyám halvány arcára Barázdákat írt a múlt. Hajlott háta cipelte Éjek szülte batyuját. Ég-tenger szeme tiszta Fényében megfürödni Járnak a csillagai – Így tisztán kelnek
arcom mögött vidék porlepte utak nyújtózkodnak fehér falak tisztességőrzők rendre magamra hagynak anyám őrzi minden léptem csönd zajában együtt haladunk zúzmarás reggel ébresztget űzött-didergésben egyedül
Hajnal valahol távol, a völgyben, szélen bomlik a hajnal bíbor színében, ablakot nyit széles e világra, hűs huzat babrál kócos hajába’, kávéját tölti, hosszasan nézi:
A DunapArt Magazin szeretettel ajánlja az olvasók figyelmébe, a Rím Kiadó gondozásában megjelent, a DunapArt Magazinban is publikáló szerzőnek: Orosz Margit: Hegyek hajlatán – című
csak ott lenni (a készülődő húsvét illatánál) egy ünnepi családi ebédnél illatos párolgó leves mellett fehér abroszba burkolt mesék mellett örökmozgó mosolygó anyám mellett félig
Isten fényességét keresem, valahol valami vigaszt, igazolást a létre, miért gyertyaláng virraszt, valami reményt, valami mégist, egy kis részt magamból én is adok az egészbe,
Kibukott a nap szürkés derengés alól. Lusta, lomha szél mozgatja a levelet. Hajnal vagy alkony? Perspektíva, emberek. Mindegy?- Változás, haladás iránya visz. Neked plusz –
Elsápadt szavunk forró és nehéz nyarunk volt az ősz hozott újabb gondot a tél-maradástól félek vigyázlak magamban téged háború bennem a világban hiába zörgetjük a
Bíborpírral didereg a hajnal, tél öleli karcsú derekát, feldíszíti ezüst angyalhajjal, szél dalával szól a szerenád. Hideg ajkú tél csókol a tájra, fázós fény dereng
/Berda József emlékezetére/ egy túrajelzés hoz ide itt hirtelen aládől a hegytető kis tisztáson áll a ház felhőbe, szélbe feszül konokul a rakott kő a
„A ki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme.” (Zsoltárok könyve, 136. fejezet, 4. vers) Puha mohák között érzem ujjaid érintését, Ahogyan minden
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.