Kategória: Natali Sanders

Világok végén lépkedek bátran, nincs itt már semmi, csak a múlt árnya, magamban vagyok kiürült szívvel, megtört lélekkel, de erős hittel. Mert hiszem, jövőnk csak

Bukott angyalként, szárnyamat szegetten zuhanok a mélybe le, szilánkos könnyeim utat szántanak a pokol fenekére. Rab madárként saját agyamba zárva üvöltöm gyászos, izzó haragom erre

íriszed köré bizalom selymét fontam – szemed tiszta tó * csillagom voltál első sóhajom óta – ma is fent ragyogsz… * halvány ragyogás, őszesti mosoly

Ki vagy nekem? A mindenség maga, mosolygó napfény, lágy szellő dala, finom fodor a felhőpaplanon, árnyas platán egy rekkenő napon. Érzésekbe rejtett szavak erdeje, szerető

Hamis kincsekért vakon kapkodtam, most enyém, mit a Föld elém terít. Vágyott szeretetért kuncsorogtam, most az Igazi szerelme hevít. Csokorba font vágyaim kergettem, most megélhetem