Kategória: Móra Gyöngyi

„Mint aki álomból ébred, úgy nézem a világot, de nem tudom, hogy ébren vagyok-e.” (József Attila: Eszmélet) Csend van. Nem az a lágyan ringató. Hanem

Szavad selymén ring álmodó lelkem, Mint kertek ölén szellősuhanás, Mély csend hulláma áramlik bennem, Pillanatunk szabadon szárnyalás. Hangod párnáján lényem megpihen, Mint fáradt madár, rügyező

Volt idő, mikor utam eltorzult, Mint az óra, csakis körbefutott, Szívem felett az égbolt beborult; Csillagfény irányt már nem mutatott. Folyóba dobott kőként merültem Tehetetlenül,

(evokáció József Attila „Mama” című versére) Hulló percek közt csendesen állok, Egy régi padlás roggyant grádicsán, Hajdani léptek zajára várok, De csak néma por ül

Sírnom kellene, Ömleni hagyva Titkolt könnyemet, Hadd folyjék arcom Barázdájában, Tenger csöppjeként Sós víz mélyében Kagylót keresve, Hogy ő lehessen Elrejtett gyöngye. Sírnom kellene, De