Kategória: Molnár-Kozma Alexandra

Molnár-Kozma Alexandra: Igazodás

Ami a valódi lényemből színtisztán fakad, Forrásba kötött magasabb én-rétegekből csordogál le, akár a hegyi patak kijelölve az irányt és választásaim – hozzá igazodom. S

Molnár-Kozma Alexandra: Fényfoganás

Szomjazó szemeim isszák az égi betűt, dallammá érik, fényfoganó szívembe ül, mint burkot bélelő angyali szekvencia, magzatát őriző szívbölcső elringatja, táplálja, élteti a benne megszületőt,

Molnár-Kozma Alexandra: Teremtő impulzus

Nem írni nehéz. Fáj ez a terméketlen csend, az űr súlya a vállon. Míg szótlanságom tajtékzó habjait visszanyelem, kortyonként tisztul ki a kép: csillagszikrák pattognak

Molnár-Kozma Alexandra: Egészen

Ha leomlik bennem minden kórhatár, szabad árnyaim megszelídülve beülnek rég várt puzzle-helyükre, mint az újrakomponált csempefugák. Azt mondhatom akkor, könnyed-én vagyok, egészen tiszta komplemen-teres, Minden

Molnár-Kozma Alexandra: Exponált idők

Előttem a kollektív tudat kifeszített vászna, hogy az egészet lássam, a kozmoszba vetülök. Ez közel s távol a Teremtő perspektívája. Ő megértően mosolyoghat, „mily görbe

Molnár-Kozma Alexandra: Vissza a Feladónak

Tudatom ablakszemeinek pillantásával olykor látom megnyilvánulni a megnyilvánulatlant: Isten alkot. Nézd csak a szem(eim)ben elnyúló fasort! Felhőhabot nyaló szinuszhullámrajzok a térben, vagy mint a létsíkra

Molnár-Kozma Alexandra: Szembe-nézés

összevont szemöldököd gyászos feszület azóta is borgőzös szemgödröd fölött melybe beleesett a pillantásom akkor és összetörött te nem tudod hisz nem voltál jelen figyelmed be

Molnár-Kozma Alexandra: Ekvilibrium

Valami leesett. Magasról jöhetett, mert a becsapódás kráterében porhanyóssá vált néhány berögződés. Megértem, a begyepesedés nincs értem, ha szánt szándékom, magokat ültetnék. Vajon sulykot vetettem?

Molnár-Kozma Alexandra: Kilátás ódai magasból

(Hommage á József Attila) itt ülök csillámló sziklafalon ahol téridő hajol a távol’ előtt bejártam az irodalom felkapott magaslatait rajongtam újsütetű ormokon hagytam csalódásaim ide

Molnár-Kozma Alexandra: Vi(g)asz

a parton állsz mint izzó kanócszál fölötted ég, rád olvad a nap csak nézlek, nézem, hogy csorognak a kirótt szabadság vi(g)aszpercei mit is tehetnék? érzem